Azután, hogy 10 napja a CDU megnyerte a tartományi parlamenti választásokat Németország legnagyobb államában, hivatalosan is megkezdődtek a koalícióról szóló egyeztetések a kereszténydemokraták, illetve a nemzeti-liberálisok között. A választást megelőző hetekben készült közvélemény-kutatások vegyes képet mutattak, nem jelezték egyértelműen egyik néppárt győzelmét sem. De hát, a választás tényleg elég szoros volt. A CDU (33%) végül több mint 6%-ot javított, az SPD (31,2%) 8%-ot rontott az 5 évvel ezelőtti eredményekhez képest. Az utóbbi kicsit meglepő, hiszen alapvetően egy baloldali tartományról beszélünk. Az FDP kiemelkedően jó szereplése, a zöldek gyengélkedésével kombinálva pedig megadta a kegyelemdöfést az eddigi Nordrhein-Westfalenben működő SPD-Gürne koalíciónak.

nrw-wappen90.pngBevezetésképpen először ismerkedjünk meg röviden az eddigi tartományi választások eredményével. Majd vessünk egy pillantást a választást megelőzően publikált közvélemény-kutatási adatokra, illetve a tartomány választási rendszerére. Végül vizsgáljuk meg, hogy most milyen eredmények születtek. Zárásképp pedig − a szeptemberi szövetségi választásokra való tekintettel – nézzük meg, hogy országos szinten hogyan állnak a pártok a népszerűségi versenyben…

 

1947-től 2012-ig

Mint már utaltam rá Észak-Rajna-Vesztfália inkább baloldali összetételű tartomány. Ezt jól mutatja, hogy 1966-tól napjainkig csupán 5 évig, egy cikluson át volt az államnak kereszténydemokrata miniszterelnöke (akkor is egy CDU-FDP együttműködés élén). Ha a Szövetségi Köztársaság egész történetét vizsgáljuk – 1947-től – 48 éven át az SPD vezette az államot.  

nrw_state_election_results.png

 

Miniszterelnökök pártállása, Észak-Rajna-Vesztfália (1947-2017):

1947-1956 Karl Arnold CDU
1958-1966 Fritz Steinhoff SPD
1966-2005 Franz Meyers, Heinz Kühn, Johannes Rau, 
Wolfgang Clement, Peer Steinbrück
SPD
2005-2010 Jürgen Rüttgers CDU
2010-2017 Hannelore Kraft SPD


Az elmúlt 70 évben tehát 48 évig volt a tartománynak a szociáldemokraták által delegált, 22 éven át pedig kereszténydemokrata miniszterelnöke (Ministerpräsident).

 

Közvélemény-kutatási adatok

Az állás az utolsó két hétre igen szoros lett. Az ezt megelőző 3 hónapban a szociáldemokraták stabilan vezettek. Volt, hogy több mint 10%-kal! Ezt sikerült a – helyi – CDU-nak igen sikeresen ledolgoznia. Általánosságban érdemes megjegyezni, hogy az eredmények tükrében a kutatások viszonylag pontosak voltak.

kozv_nrw_201705.png

Közvéleménykutatási-adatok a tartományra vonatkozóan, az első és az utolsó sorban a választási eredmények (Forrás: wahlrecht.de)

Egyedül a Linke bejutását illetően mondhatjuk, hogy elégé mellélőttek. Hiszen a szélsőbaloldali pártot az elmúlt nagyjából két évben végig a küszöb felett mérték (5-7%). Ez látszódott az utolsó hetekben is. Tehát, itt a közvélemény-kutatások kis pártokra gyakorolt negatív hatásairól nem beszélhetünk. Mégis hiányzott a Bal(párt)nak 0,1% a sikerhez.

 

Választási rendszer

Az itteni tartományi szisztéma nagyon hasonlít a szövetségi szintről is ismert „megszemélyesített arányos” rendszerhez. Vegyes rendszer, zárt listákkal, 5 százalékos választási küszöbbel. 128 egyéni körzettel, amelyhez társul minimum 53 listás mandátum. A választás egy fordulós.

A legnagyobb eltérés az egyéni körzetek és a listás mandátumok arányában van. Míg a Bundestag esetében – választási eredménytől függően – hasonló számú egyéni és listás képviselő kerül be a parlamentbe (299 illetve 299+), addig Észak-Rajna-Vesztfáliában az egyéni körzetek aránya inkább 2,5-e a listás helyeknek. (A tartományi parlament létszáma minimum 181 fő, jelenleg 199.)

Fontos különbség, hogy itt nincs alternatív választási küszöb, csak a már említett 5%-s mennyiségi explicit, amely a listás mandátumokra vonatkozik. Ezen mandátumok kiosztása Sainte-Laguë módszerrel történik.

 

Landtagswahl 2017

Az összesített szavaztok alapján a CDU 33%-ot, az SPD 31,2%-ot, a Zöldek 6,4%-ot az FDP 12,6%-ot az AfD pedig 7,4%-ot szerzett. Mint a fenti táblázatban is láthattuk, ez a kereszténydemokraták esetében 6,7%-os növekedést, az SPD esetében 7,9%-os veszteséget jelent.

nrw_eredmenyek_2017.png

A tartományi törvényhozási választások végeredményei,
Észak-Rajna-Vesztfália (2017)

A középső két oszlopban az egyéni jelöltekre adott szavazatok, a baloldali két oszlopban pedig a listás eredmények (Adatok: Landeswahlleiter NRW)

 

Az eddigiekből talán már kitűnt, hogy a választás (másik) nagy nyertese az FDP. Amely nem csak hogy az országos kutatási eredményeket tudta felül múlni, de az 5 évvel ezelőtti támogatottságára is rá tudott tenni 4%-ot. A zöldeknek sikerült gyakorlatilag megfelezni a helyi támogatottságukat. Amit egyrészt köszönhetnek a párt országos gyengélkedésének, illetve saját listavezetőjüknek, Sylvia Löhrmannak. Aki a tartomány eddigi oktatási minisztere és miniszterelnök-helyettese volt, és a kampány során igen kellemetlen helyzetbe hozta saját magát és ezáltal pártját is. (Kiderült ugyanis, hogy csak kampányrendezvények előtt ült át elektromos autójába, amúgy egy benzingőzös A8-assal furikázott...)  Az AfD-re, illetve a Bal(pártra) még lejjebb  kitérek.

Mint már írtam ebben az államban a választási rendszert az egyéni körzetek dominálják. Az összesen 128 körzetből ezúttal 72-őt a CDU, 56-ot pedig az SPD tudott megszerezni. A körzetek száma fix, azonban az egész parlament létszáma képlékeny (minimum 181 fő).

A választási eredmények alapján a következő tartományi törvényhozás 199 fős lesz. A mandátumok megoszlása a következőképpen alakul: 

 nrw_mandatumok_2017_580.png

Mandátumarányok az új törvényhozásban,  Észak-Rajna-Vesztfália (2017)
(Forrás: Landeswahlleiter Nordrhein-Westfalen, www.wahlergebnisse.nrw.de)

Mint láthatjuk, a kereszténydemokraták és a nemzeti-liberálisok együtt 100 mandátummal rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy egyetlen egy képviselővel lesznek csupán többségben. Ez igen nagy pártfegyelmet és összetartást igényel majd a leendő kormánytöbbség képviselőitől. (Különben kisebbségi kormányzás, majd előrehozott választások következnek...)

 

A CDU és az FDP vezetői nem néznek könnyű tárgyalások elé. Még akkor sem, ha a kampányban mindketten a helyi kormány leváltásának ígéretével indultak harcba, és annak ellenére sem, hogy a két párt – az ’50-es és ’60-as évek után –1982 óta egymás természetes szövetségesének számít.

(Ekkor a ciklus közepén az FDP irányt váltott, és konstruktív bizalmatlansági indítvány keretében együttműködött a szociáldemokrata Schimdt kancellár leváltásában, hatalomra segítve Helmut Kohlt, aki egy előrehozott választás után összességében 16 évig vezette Németországot.)

2005 és 2010 között együtt vezették az államot. De hiába a hosszú közös múltra visszatekintő együttműködés, egyes társadalmi, illetve még inkább gazdasági kérdésekben komoly kompromisszumokra lesz szükség, az FDP nem fogja könnyen adni magát. De nyugodtan kiindulhatunk abból, hogy heteken belül a kereszténydemokrata Armin Laschet lesz Észak-Rajna-Vesztfália új miniszterelnöke. 

 

Négy hónappal a Bundestagswahl előtt

A kereszténydemokraták kezdik visszanyerni két évvel ezelőtti támogatottságukat. Ezt mutatja a három legutóbbi megnyert tartományi választás, ahogy a közvélemény-kutatók országos adatai is. Közben az SPD újra gyengülni kezdett. Még nem érték el a januári szintet, de most már biztosan kijelenthetjük, hogy a "Schulz-hatásként" emlegetett jelenség átmeneti volt. Ma azon a szinten állnak, ahol 2013-ban.

kozv_d_201705.png

Közvéleménykutatási-adatok a szövetségi szintre vonatkozóan, az utolsó oszlopban a 4 évvel ezelőtti választási eredmények (Forrás: wahlrecht.de)

A zöldek a ciklus közbeni átlagosan 10% körüli támogatottságukról az elmúlt hónapokban a 7-8%-os sávba estek vissza. (2016-ban végig 11-12% között mozogtak!) Ez összefüggésben lehet az SPD ekkortól számítható relatív erősödésével, ahogy az FDP növekedésével is. A nemzeti-liberálisoknak újabb lökést adhat a mostani Észak-Rajna-Vesztfáliai eredmény, de az FDP már több mint egy éve – újra – biztos bejutónak számít.

A Linke, vagyis a "Bal" – a mostani szövetségi számok alapján – szintén biztos részvevője lesz a következő Bundestagnak. Talán még a frakció létszámát is növelni tudják. Hiszen, annak ellenére, hogy a nyugati országrészben még mindig nem túl népszerűek, keleten egészen más a helyzet. Ahogy az AfD esetében is. A szélsőjobboldali, populista párt támogatottságának megoszlása sokkal differenciáltabb, de ők is a volt kelet-német tartományban igazán erősek. Összességében azonban az Alternaive für Deutschland növekedése már az előző év decemberében elérte csúcspontját. Az elmúlt három hónapban 8-9%-on stabilizálódtak. Ez természetesen biztos bejutást jelent, hiszen szövetségi szinten (is) a küszöb 5%. Azonban ha a támogatottságuk ezen a szinten marad, esetleg némileg még visszaesik, az megkönnyíti egy a CDU/CSU pártszövetség, illetve az FDP közötti országos koalíció létrejöttét. (Hiszen az AfD kormányképtelen erő, minél kevesebb mandátumot vonnak ki a képletből, annál könnyeben jön létre egy mérsékelt kormány.)

Ahogy már többször utaltam rá: 2017 szeptemberében nagyon sok fog múlni a Zöldeken és az FDP-n. Az ő kettejük választási szereplése döntheti el, hogy milyen kormány alakul majd a következő 4 évre. Egy ezen a szinten stabilizálódó, esetleg tovább erősödő nemzeti-liberális párt valószínűleg CDU/CSU-FDP kormányt, egy visszaerősödő zöld párt pedig SPD-Grüne koalíciót jelenthetne...

 

Bundestagswahl 2017

A témához kapcsolódó előző bejegyzéseim:

Az utolsó két tartományi választás a Bundestagswahl előtt
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/05/06/az_utolso_ket_tartomanyi_valasztas_a_bundestagswahl_elott

Saar-vidék: nagy arányú CDU győzelem a tartományi választáson
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/03/26/saar-videk_nagy_aranyu_cdu_gyozelem_a_tartomanyi_valasztason

A legutóbbi három Bundestagswahl eredményei (2005-2013)
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/01/18/a_legutobbi_harom_bundestagswahl_eredmenyei_2005

Választási eredmények (1990-2002)
http://bajko-sokoray.blog.hu/2016/12/06/kilenc_honap_mulva_bundestagswahl

Németország felülnézetből - Egy kis választási földrajz
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/03/02/nemetorszag_felulnezetbol_egy_kis_valasztasi_foldrajz

 

 

 

A vasárnapi Schleswig-Holsteinben tartott tartományi törvényhozási választásokon a közvélemény-kutatási adatoknak megfelelően győztek a kereszténydemokraták. Viszont az SPD, a szociáldemokraták az előzetes várakozásoknál is rosszabbul szerepeltek. Az FDP az 5 évvel ezelőtti eredményén is javítani tudott, egyúttal közel kétszeresét hozta az országosan mért támogatottságuknál.

wag_schleswig_100.pngEzzel egyértelművé vált, hogy a mostani SPD-Zöldek-SSW koalíció nem kapott felhatalmazást a folytatásra. Ez még úgy sem sikerült, hogy a Grünen hozták a 2012-es eredményüket, és a dán kisebbség párta, a Südschleswigscher Wählerverband most is megszerezte az előző ciklusban is meglévő három mandátumát. Hiszen a CDU és a nemzeti-liberálisok is 3-3 mandátummal növelni tudták képviselőik számát a törvényhozásban (Landtag), míg az SPD egy helyet vesztett.

Ezen a ponton szeretném újra felhívni a figyelmet arra, hogy állami törvényhozásról beszélünk, és nem helyhatóságról, önkormányzatról. Hiszen mind a 16 állam (tartomány) önálló törvényhozással rendelkezik, amelyeknek szerepe van az államokon kívül is,szövetségi szinten, s amelyek elsősorban törvényeket alkotnak s nem rendeleteket... Beleszólnak a Szövetségi Elnök megválasztásába, illetve tagjaik egy része ott ül a második kamarában, a Bundesratban is. Ezek a három városállamot leszámítva (Berlin, Hamburg, Bréma) teljesen függetlenek az önkormányzati rendszertől.

A mostani koalíció számára a szélsőbaloldali Die Linke sem tud mentőövet dobni, hiszen nyugati állam lévén ők most sem jutottak be a Landtagba. Ellentétben a szélsőjobboldali AfD-vel, amely bekerült, de nem kormányképes politikai párt. De fontos hangsúlyozni a szeptemberi szövetségi választást szem előtt tartva, hogy a mostani volt sorozatban a 12. törvényhozás, ahová az Alternative für Deutaschland képviselőket tudott bejuttatni.

chart_50717.jpg

A 2017-es tartományi választás (előzetes) végeredménye
(Forrás: ard.de, Landeswahlleiter)

A mostani eredményekkel a CDU 25, az SPD 21, a Zöldek 10, az FDP 9, SSW 3, míg az AfD 5 mandátumot szerzett. Mindjárt kitérek arra is, hogy a koalíció alkotás szempontjából ez mit jelent, de először vessünk egy pillantást a közvélemény-kutatási adatokra, illetve nézzük meg az 5 évvel ezelőtti számokhoz képest a változásokat.

kozvelemeny_2017_schleswig-holstein.png

Az előző hetek közvélemény-kutatási adatai, a biztos szavazók körében, a Schleswig-Holsteini Landtagra vonatkozóan
(Forrás: wahlrecht.de)

Az alábbi táblázatot vizsgálva láthatjuk, hogy 3% körüli eredménnyel a Linke nem került be, míg az SSW mandátumot szerzett. Ennek az az oka, hogy a Dél-Schleswigi Választói Szövetségre (SSW) kisebbségi párt lévén nem vonatkozik az 5%-s választási küszöb, míg a Balra természetesen igen. Általánosságban megjegyezhetjük, hogy a közvélemény-kutatok viszonylag jól "eltalálták" az eredményt, egyedül az SPD esetében lőttek érezhetően mellé. De igazából ez a tévedés is  a hibahatáron belül van. Ahogy az FDP esetében is.

Két választás eredményei és a pártok támogatottsága a biztos szavazók körében

 

CDU/CSU

SPD

Grüne

FDP

Linke

AfD

SSW

Landtagswahl 2017

32,0%

27,2%

12,9%

11,5%

3,8%

5,9%

3,3%

Kutatási eredmények

32-33%

29-31%

12%

8,5-11%

4,5-5%

5-6%

3-4%

Landtagswahl 2012

30,8%

30,4%

13,2%

8,2%

2,3%

-

4,6%

Kutatási adatok: A tartományra nézve reprezentatív, 3 kutatás alapján
(Adatok: Infratest dimap, Forschungsgruppe Wahlen, INSA illetve Landeswahlleiter)

Térjünk rá akkor az egy választások utáni talán legfontosabb kérdésre: nézzük, hogy milyen kormány alakulhat ebben a tartományban.

Mind már tisztáztuk egy SPD-Grüne-SSW együttműködésnek nincs mandátumtöbbsége. A Schleswig-Holsteinischer Landtag 69 fős, tehát a többséghez 35 fő kell. Ez matematikailag az AfD kormányképtelenségét is bele számítva azt jelenti, hogy három lehetséges megoldás van. (Ehhez még érdemes azt is megjegyeznem, hogy az FDP listavezetője ("csúcsjelöltje") Wolfgang Kubicki már tegnap este közölte, hogy nem hajlandó az SPD-t segíteni a kormányon maradásban. Tehát, CDU-FDP-Zöldek vagy CDU-FDP-SSW, vagy CDU-SPD(-FDP).

A nyilatkozatok alapján (és egyéb okokból) a nagykoalíciót gyakorlatilag kizárhatjuk.

CDU (25) + FDP (9) + SSW (3) = 37 mandátum

CDU (25) + FDP (9) + Grüne (10) = 44 mandátum

A "jobboldali" pártok számára az SSW-vel való koalíció lenne a legideálisabb, azonban nem biztos, hogy erre a Dél-Schleswigi Választói Szövetség hajlandó. Jelenleg a zöldekkel való együttműködés valamivel valószínűbbnek tűnik, de a kormányprogram szempontjából ez nagyobb kompromisszumokat igényelne.

A következő hetekben kiderül, hogy hogyan tudnak megegyezni.

Egy dolog tűnik jelenleg biztosnak: Schleswig-Holstein következő miniszterelnökét Daniel Günthernek (CDU) hívják.

 

A témához kapcsolódó előző bejegyzésem:

Az utolsó két tartományi választás a Bundestagswahl előtt
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/05/06/az_utolso_ket_tartomanyi_valasztas_a_bundestagswahl_elott

 

 

Május 7-én vasárnap tartományi választások lesznek Schleswig-Holsteinben, majd egy hétre rá, 14-én pedig Észak-Rajna-Vesztfáliában (Nordrhein-Westfalen). Ez a két utolsó törvényhozási megmérettetés a szeptemberi szövetségi választások előtt. A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok alapján most az látszik, hogy akár minkét tartományban győzhet a CDU. Sőt, miután a nemzeti-liberális FDP is igen jól áll ezeken a vidékeken, akár még kereszténydemokrata vezetésű kormányok is alakulhatnak majd.

Schleswig-Holstein inkább billegő állam, míg Nordrhein-Westfalen jellemzően baloldali, így a mostani eredmények elsősorban az utóbbiban okozhatnak meglepetést.

nemet_tartomanyok_sh-nrw.PNG


De nézzük a részleteket.

Az év elején a német belpolitikába visszatérő, kancellárjelölté avanzsáló Martin Schulzcal (SPD) kapcsolatban – mind a német, mind a hazai sajtóban – hamar egy féle "Schulz-hatásról" kezdett cikkezni mindenki.

A jó egy hónapja lezajlott Saar-vidéki törvényhozási választások már megmutatták, hogy ez múlóban van, vagy legalábbis helyi szinten nem nagyon jelentkezik. Most is erre utalnak az adatok.

Attól még tény, hogy több év stagnálás után szövetségi szinten februárban a szociáldemokraták a 20-22%-os sávból 30% körüli támogatottsági szintre erősödtek. De a növekedés megállt. Ezen felül március óta a különbség a két néppárt között 4-5%-ra növekedett. Lehetséges, hogy a keresztény uniópártok magukra találtak. Ezt eldöntik majd a következő hónapok, amiben a mostani két választásnak is nagy szerepe lehet. Biztos, hogy a Saar-vidéki győzelem sem ártott ezen a téren... (Ugyan ott eleve mindenki a CDU elsőségére számított – de nem ilyen mértékben –, az SPD gyenge szereplésére azonban kevesen.)

 

Schleswig-Holstein

kozv_landtagswahl_schleswig-holstein2017.jpg

Biztos szavazó pártválasztók, a tartományi választásokra vonatkozóan
(Adatok: Forschungsgruppe Wahlen)

Az észak-német tartomány 2.859.000 lakosával a kisebb államok közé tartozik. Az elmúlt 5 évben SPD, Zöldek valamint az SSW (Südschleswigscher Wählerverband) által alkotott koalíció működött. Előtte CDU-FDP kormánya volt az államnak, viszont ez inkább rendhagyó volt, hiszen ezt az időszakot leszámítva 1988 óta a szociáldemokraták mindig részei voltak a kormánynak (egyszer a CDU-val, nagykoalícióban).

A választási rendszer gyakorlatilag megegyezik a szövetségi törvényhozás esetén is alkalmazott szisztémával. (Egy egyéni és egy listás szavazat, amelyek közül a listás dominál.) Azzal a különbséggel, hogy az 5%-os küszöb mellett az alternatív bejutáshoz (listás mandátumszerzéshez) elég egy egyéni mandátumot megszerezni. Fontos kiemelni, hogy Németországban a kisebbségi pártokra nem vonatkozik a választási küszöb. Ami ebben az esetben azt jelenti, hogy az SSW-nek, a Dél-Schleswigi Választói Szövetségnek itt csupán egy 1,47%-os természetes küszöbbel kell megküzdenie. Ennek köszönhetően 1946 óta – egy ciklus kivételével – a dán kisebbség pártja mindig képviseltette magát a helyi törvényhozásban. A másik érdekesség a rendszerrel kapcsolatban, hogy az aktív választójog a szokásos 18 év helyett Schleswig-Holsteinben csak 16 év. Vagyis a helyi önkormányzati és a tartományi törvényhozási választásokon 16 éves korától mindenki szavazhat.

kozvelemeny_2017_schleswig-holstein.png

A májusi felmérések adatai. A táblázat utolsó sorában a 2012-es választási eredmények.
(Forrás: wahlrecht.de)
 

Az adatokat vizsgálva láthatjuk, hogy itt egyértelműen vezet a CDU az SPD előtt. De miután a lehetséges koalíciós pártok versenyében csupán egy hajszál választja el egymástól a zöldeket és a nemzeti-liberálisokat, így bármi megtörténhet. Valószínűleg hát párti parlament alakulhat, az AfD részvételével, de a Linke nélkül.

 

Észak-Rajna-Vesztfália

kozv_landtagswahl_nrw2017.jpg

Biztos szavazó pártválasztók, a tartományi választásokra vonatkozóan
(Adatok: Forschungsgruppe Wahlen)


Nordrhein-Westfalen a 16 német államból lakosságát tekintve a legnagyobb, 17.865.000 lakosával. (A második Bajorország közel 13 millióval, a harmadik Baden-Württemberg 10,8-al.) A május 14-én voksoló nyugati-tartományban szintén "személyesített arányos rendszer" működik, 5%-os küszöbbel, azonban alternatív küszöb nélkül.

Itt szorosabb a verseny, azonban a zöldek gyengélkedése egy CDU-FDP kormány megalakulása felé billentheti a mérleg nyelvét. Azonban ebben a versenyben számolni kell a szélsőbal Linkével is. Ilyen összefüggésben fontos kérdés lesz, hogy a helyi SPD és a Grüne mennyire tekintik őket kormányképes politikai formációnak. Tartományi szinten volt már erre példa, de ne felejtsük el, hogy az ország nyugati részén vagyunk. Meglátjuk. (Berlinben működik olyan szocdem vezette kormány, ahol a Linke is részvevő, illetve Türingiában egy piros-piros-zöld koalíció élén miniszterelnököt is adnak...) Ez a parlament is minden valószínűség szerint hatpárti lesz, csak más felállásban.

kozvelemeny_2017_nordrhein-westfalen.png

A májusi felmérések adatai. A táblázat utolsó sorában a 2012-es választási eredmények.
(Forrás: wahlrecht.de)
 

A kutatási adatokat összehasonlítva a legutóbbi választás eredményeivel feltűnő a szociáldemokraták térvesztése. Ahogy a zöldek gyengülése, illetve az FDP megerősödése is, és ahogy már utaltam rá, úgy néz ki, hogy a Linke 2010 után újra visszakerül a törvényhozásba, másodszorra története során. Az AfD, az Alternatíva Németországnak pedig most először kerülhet be. Ez azt jelentheti, hogy már 12 helyi parlamentben ott lesznek.

 

Zárásképp vessünk egy pillantást a szövetségi közvélemény-kutatási adatokra.

kozvelemeny_201705_bundestagswahl.png

A legfrissebb 5 kutatás számai. Az utolsó oszlopban a 4 évvel ezelőtti választási eredmények.
(Forrás: wahlrecht.de)

 

A két nagy párt tekintetében Itt is hasonló tendenciákat láthatunk. Azzal a különbséggel, hogy – az uniópártok javára – itt nagyobb a CDU/CSU és az SPD közti különbség. A szélső pártok, a Linke és az AfD szövetségi szinten jóval erősebbek. A nemzeti-liberálisok országosan gyengébb támogatottsággal rendelkeznek, mint a vizsgált két – nyugati – tartományban, azonban kijelenthetjük, hogy több mint másfél éve ők is biztos parlamenti bejutónak számítanak.

 

Bundestagswahl 2017

A témához kapcsolódó előző bejegyzéseim:

Választási eredmények (1990-2002)
http://bajko-sokoray.blog.hu/2016/12/06/kilenc_honap_mulva_bundestagswahl

A legutóbbi három Bundestagswahl eredményei (2005-2013)
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/01/18/a_legutobbi_harom_bundestagswahl_eredmenyei_2005

Németország felülnézetből - Egy kis választási földrajz
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/03/02/nemetorszag_felulnezetbol_egy_kis_valasztasi_foldrajz

Schulz életet lehelt a német szociáldemokratákba
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/03/20/schulz_eletet_lehelt_a_nemet_szocialdemokratakba

Saar-vidék: nagy arányú CDU győzelem a tartományi választáson
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/03/26/saar-videk_nagy_aranyu_cdu_gyozelem_a_tartomanyi_valasztason

 

süti beállítások módosítása