A politológusoktól, közvélemény-kutatóktól azt várják az emberek általában, hogy mondják meg előre a választások végeredményét. Elsősorban valami jósfélének tekintenek bennünket. Pedig ez csak egy szelete a történetnek. Egy apró szelete.  

bundestag_k.jpgDe maradjunk most hűek a sztereotípiákhoz, és vizsgáljuk meg mi történt a 2013-as szövetségi választások óta a német közvélemény-kutatási adatok frontján. Hasonlítsuk össze a félidős és jelenlegi számokat a választások eredményeivel. Nézzük meg a pártok népszerűségi mutatóit, hogy kiknek van nagyobb esélye a győzelemre, illetve egyáltalán bejutni a Szövetségi Gyűlésbe, a német alsóházba.

Majd gondoljuk végig, hogy milyen lehetséges kormánykoalíciók alakulhatnak 2017 szeptembere után, a mostani számok tükrében...

Elvégre is, mindig nagyon érdekes a trendek figyelése, az esélylatolgatás, az adatok összehasonítása.

Az alábbi táblázatba rendeztem három időpont közvélemény-kutatási adatait, illetve viszonyítási alapként az előző, vagyis a 2013-as szövetségi választás eredményeit. A kutatási adatok tekintetében a hat legnagyobb intézet eredményeit átlagoltam, ezek kerültek be a táblázatba. 

 

 

CDU/CSU

SPD

Grüne

FDP

Linke

AfD

egyéb

2017. január

35,75%

20,66%

9,41%

6,25%

9,83%

13,25%

4,83%

2016. szept.

32,33%

22,50%

11,00%

6,00%

9,33%

13,91%

4,91%

2015. szept.

41,16%

24,5%

10,46%

4,16%

9,08%

4,41%

6,16%

Bundestagswahl 2013

41,5%

25,7%

8,4%

4,8%

8,6%

4,7%

6,2%

 (Adatok: Emnid, Forsa, Forschungsgruppe Wahlen, GMS, Infratest dimap, INSA illetve Bundeswahlleiter)

 

Az összehasonlítás során érdemes mindig figyelni a legutóbbi választás eredményeit is. Ezek jó viszonyítási pontot jelentenek a változások érzékeléséhez.

Ne felejtsük el, hogy mind a választási eredmények, mind a kutatási adatok a listás ("második") szavazatokra vonatkoznak. Ezek természetesen nagy arányban meghatározzák az egyéni választókerületi eredményeket is, azonban mindig vannak helyi sajátosságok, helyi ügyek és politikusok, akik felülírják az adott területen az országos tendenciákat. Így a pártok általános támogatottságából nem következtethetünk egy az egyben az egyéni helyek várható megoszlásáról. 

A közvetlen, választókerületi mandátumok adják ennek a német vegyes választási rendszernek az egyik felét. Erről sem szabad megfeledkeznünk amikor az összehasonlítást végezzünk. 

Még akkor sem, ha listás szavazatok határozzák meg - pl. a magyar vegyes választási rendszerrel ellentétben - a tényleges parlamenti arányokat. (Az egyéni mandátumok a győztes felé torzítják a választások végeredményét. De a német rendszerben az egyéni mandátumok inkább csak arra adnak lehetőséget, hogy a választók konkrét személyekből (is) választhassanak, így téve személyessé egy inkább arányos rendszert.) A német szövetségi választási rendszerről egy következő bejegyzésben fogok majd - hosszan - értekezni, most maradjunk a közvélemény-kutatásoknál. 

A nagyobb pártok népszerűségének változása (2016)
(Forrás: Wahlumfragen.org)

 

Megnézve tehát a változásokat rögtön két megállapítást kell tennünk:

1. a menekültválság okozta elmozdulások jól látszanak (különösen az AfD esetében),

2. a berlini terrortámadás viszont nem okozott földcsuszamlás szerű változásokat (inkább csak a kormány - ilyen helyzetben megszokott - erősebb támogatásának jelensége figyelhető meg, az is hibahatáron belül).

A december 19-ei berlini események után könnyen várhattuk, hogy a januári közvélemény-kutatási adatokban az AfD nagyobb mértékű erősödését tapasztaljuk majd. Úgy fest, hogy ez nem következett be. Sem a szövetségi szintre vonatkozó eredményekből, sem a berlini részletes számokból ilyen növekedés nem olvasható ki.

A most már hosszabb időt felölelő menekültválság hatásai azonban tisztán kivehetőek. Egyik oldalon látjuk, hogy az AfD megerősödött, és viszonylag komoly mandátum mennyiségre számíthat 2017 szeptembere után. A másik oldalon megfigyelhetjük a CDU kisebb zuhanását 2015 szeptemberétől (40-41%) egészen az utóbbi hónapokig (32-33%), amikor is - a már fentebb említett jelenségen felül - a CDU újra erősödni kezdett (36-37%). Közben az SPD végig a 2013-as választási eredménye alatt maradt (25,7%), 19 és 24 százalék között mozogva. 2017 január végére pedig sikerült népszerűségüket 20-21% közé letornászniuk.

A német szociáldemokraták - jelenlegi tudásunk szerint - modernkori történelmük legrosszabb választási eredménye felé haladnak. (Az SPD támogatottsága 1949 óta általában 32-35 és 40 százalék között volt. Mélypontok: 2009 23%, 1953 28,8%.)

 1949-2013_2537838.png
A pártok eredményei a szövetségi választásokon (1949-2013)
(Forrás: http://wahl.tagesschau.de)

 

Ha figyelembe vesszük az népszerűségi mutatókat, illetve a pártok egymáshoz való viszonyát, jelenleg összesen három koalíciós többség képzelhető el. Ezek erőviszonyait, együttes mandátumait is érdemes vizsgálni.

Az első megoldás a mostani nagykoalíció folytatása. Ennek továbbra is komoly realitása van. Azonban - különösen két közös ciklus után 12 év alatt - magától értetődik, hogy egyik néppárt számára sem ez a cél. De minden attól függ, hogy a másik két lehetőség valamelyike megvalósulhat-e.

A második megoldás egy CDU/CSU és FPD kormány létrejötte. Erre van jelenleg egyébként a legnagyobb esély. 2005 és 2009 között ezek a (polgári)pártok már kormányoztak közösen, ahogy az elmúlt 60 évben több évtizeden át. Ez két feltételen múlik. A CDU tud-e győzni, akár egy hajszállal is, illetve hogy az FDP vissza tud-e jutni a Szövetségi Gyűlésbe. Most, 8 hónappal a választások előtt, úgy fest, hogy mindkettő könnyedén sikerülhet.

A harmadik, és egyben legvalószínűtlenebb megoldás egy SPD vezette, tisztán baloldali koalíció. Azért fogalmaztam így, mert ebben a kérdésben egyszerre van több mozgástér, és tulajdonképpen kisebb is. Ennek a végkimenetelnek az esetén mindenképpen arról beszélünk, hogy az SPD megnyerte a választást, több mandátumot szerzett, mint a CDU és a CSU együttvéve.

Innentől elképzelhető egy SPD és zöldek alkotta kormánykoalíció, ami a legtöbb tartományban jelenleg is működik, ahogy már szövetségi szinten is többször regnált. De a számokat nézve, a két párt számára a mandátumok többségének megszerzése most nem látszik valószínűnek. Egyedül nem. És itt jön a csapda helyzet, amire már utaltam az előző bekezdésben.(A kisebb mozgástér.)

A Linke segítségével már jóval reálisabbnak látszik a kormánytöbbség megszerzése egy SPD vezette koalíció számára. Azonban a Linke országosan, szövetségi szinten még mindig nem (?) kormányképes. A "Bal" párt, - amely - most már csak áttételesen, de - a volt kelet-német állampárt, a SED utódpártja, és meglehetősen baloldali politikát képvisel. Demokratikus szocializmus, némi populizmussal fűszerezve.

Ez egy tartományi kormány esetén már néhol elfogadható. Azonban a volt nyugat-német polgárok számára, "nyugat-németország" számára - ezáltal szövetségi szinten - nem szalonképes. Tehát, annak ellenére, hogy 2014 óta Türingiában már miniszterelnököt is ad a Linke, illetve jelen van 11 tartományi parlamentben, szövetségi szinten gyakorlatilag továbbra is kormányképtelen.

A három lehetséges koalíció (2017):

• CDU/CSU - SPD (esetleg fordítva)
• CDU/CSU - FDP
• SPD - Grüne (vagy SPD - Grüne - Linke)

Ahogy az általam vázolt három opcióból jól kitűnik az AfD sem szerepel a vállalható politikai partnerek között. Egyik "oldal" számára sem. A szélsőségesen idegen és menekült ellenes párt - egyre növekvő tartományi jelenléte és mandátumai ellenére sem - kormányképes. Sem tartományi, sem szövetségi szinten.
Az AfD bejutása biztosnak látszik. Jó három évvel ezelőtt, az akkori választáson az AfD-nek - az FDP-hez hasonlóan - nem sok hiányzott a szövetségi alsóházba való bekerüléshez. Mindössze 0,2%. (Vagy három megnyert egyéni körzet.)

Azóta, - a 2013 elején alakult párt - először 5% felett stabilizálódott, ez után a 2015 őszétől a menekültválsággal párhuzamosan erősödött. Míg nem körülbelül egy évvel később, 2016 utolsó harmadában beállt 13-15% közé. Az Alternative für Deutschland 16-ból már 10 tartományi törvényhozásban jelen van. (142 képviselővel.) A 2016-ban tartott öt Landtagswahl alkalmával az AfD mindenhol 10% feletti támogatottságot szerzett, több helyen a 20%-ot is meghaladva (2016 március: Sachsen-Anhalt 24,2%, 2016. szept.: Mecklenburg-Vorpommern 20,8%).

Mindezek fényében rögzíthetjük, hogy az AfD biztos résztvevője lesz a következő (19.) Német Bundestagnak.

logos.png
Ahogy már vázoltam, egy kereszténydemokraták vezette kormányhoz elengedhetetlen az FDP részvétele. Ehhez pedig előbb vissza kell kerülniük a Bundestagba, ahonnan - 64 év után - az előző választásokon kiestek. A 2016-os évet tekintve, most úgy látszik, hogy ez nem lehetetlen feladat. Sőt.

De az utóbbi tartományi választásokat tekintve, az FDP-nél már kicsit vegyesebb a kép. Öt megmérettetés során a nemzeti-liberálisoknak is sikerült három helyen könnyedén vennie a választási küszöböt. Baden-Württemberg tartományban 8,3%-ot, legutóbb Berlinben pedig 6,7%-ot szerezve. (2016 márciusában Sachsen-Anhaltban viszont 4,9%-os eredménnyel, egy tízed híján nem kerültek be a törvényhozásba.) Az FDP jelenleg 9 tartományi törvényhozásban van jelen. (94 képviselővel.) Ami az országos adatokat illeti, az FDP szintén a következő Bundestag biztos résztvevőjének számít.

2013-as kiesésük után (amikor is 4,8%-os eredménnyel elakadtak a választási küszöbben), az FDP csak 2015 második felében tudott újra 5% fölé erősödni. A párt 2016 januárja óta a legtöbb közvélemény-kutatónál folyamatosan 6% felett van, jelenleg 6-7,5% között mérik.

A fontosabb szereplők közül nem beszéltünk még a Zöldekről. Pedig ahhoz, hogy - a most látott adatok ellenére - esetleg baloldali kormány alakuljon Németországban, a Bündnis 90/Die Grünen nélkülözhetetlen tényező. A zöldek 1983 óta részvevői a törvényhozás munkájának, a szövetségi választásokon a Grüne a legutóbbi másfél évtized legstabilabban teljesítő pártja. (Lásd a grafikont.) 2017 szeptemberében is hasonló eredményre számíthatnak, most inkább közelebb a 10%-hoz.

 zoldek2002-2013.png

(Adatok: Bundeswahlleiter, http://bundeswahlleiter.de)

 

A fentiekben is láthattuk, hogy ebben a pártversenyben, választási küzdelemben nem két nagyobb párt, inkább két páros küzd egymással a mandátumok többségéért, és ezáltal, közvetve a végrehajtó hatalomért.

Ez a három lehetséges koalíciós felállásból jól kirajzolódik. Tehát a végeredményt tekintve, azt kell majd figyelnünk, hogy az Uniópártok és az FDP, vagy az SPD és a Zöldek (esetleg a Linke) szerzik majd meg együttesen a mandátumok többségét.

Közel 8 hónap van még a választásig. Nagyon sok minden történhet még. Sok fog múlni a kancellár-jelölteken, a listavezetőkön, a felmerülő különböző közpolitikai kérdéseken, amelyek egy részét már most jól látjuk előre (pl. bevándorláspolitika, menekültek integrációja), illetve amelyekről még fogalmunk sincs. Mert vagy az élet, vagy valamelyik párt hozza majd be őket sikeresen a kampányba. De jelenleg még nem tudhatjuk pontosan mi van a kalapban, kalapokban.

A következőkben majd - ahogy már utaltam rá - megnézzük a német választási rendszert, kicsit közelebbről a pártokat, számba vesszük a kancellár-jelölteket és idővel majd a programokba is betekintünk...
 

Bundestagswahl 2017

A témához kapcsolódó előző bejegyzéseim:

Választási eredmények (1990-2002)
http://bajko-sokoray.blog.hu/2016/12/06/kilenc_honap_mulva_bundestagswahl

A legutóbbi három Bundestagswahl eredményei (2005-2013)
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/01/18/a_legutobbi_harom_bundestagswahl_eredmenyei_2005

 

 

Kevesebb mint 8 hónap múlva parlamenti választások lesznek Németországban. Egész pontosan a következő Szövetségi Gyűlés (Bundestag), vagyis az alsóház tagjait fogják megválasztani. Mint korábban már jeleztem, a szeptemberi választásig viszonylag sokszor fogok a témával foglalkozni. Előző, decemberi bejegyzésemben már megkezdtem a bemelegítést: összegyűjtve az 1990 és 2002 közötti választási eredményeket. Most jönnek a 2005 és 2013 közötti időszak adatai.

De a következő hetekben szó lesz még az esélyesebb pártokról, a választási rendszerről, illetve többek között megnézem majd a karácsony előtti berlini terrortámadás hozott-e releváns változást a közvélemény-kutatók számaiban...

Most nézzük akkor a legutóbbi három választás eredményeit.
A listás mandátumok esetén a választási küszöb 5%.

(A táblázatok jobb értelmezhetősége érdekében átvettem és kiegészítettem az előző bejegyzésemben szereplő listát, amely a pártok rövidítéseit tartalmazza. Ez most a bejegyzés alján található.)

 

 Választási eredmények (2005-2013)

 

Bundestagswahl 2005

Választásra jogosultak: 61.870.711    Részvételi arány: 77,7%

Pártok

Választókerületek

Listák

Mandátumok

Szavazatok

%

Szavazatok

%

SPD

18 129 100

38,4

16 194 665

34,2

222

CDU

15 390 950

32,6

13 136 740

27,8

180

CSU

3 889 990

8,2

3 494 309

7,4

46

GRÜNE

2 538 913

5,4

3 838 326

8,1

51

FDP

2 208 531

4,7

4 648 144

9,8

61

Die Linke

3 764 168

8,0

4 118 194

8,7

54

NPD

857 777

1,8

748 568

1,6

-

REP

38 678

0,1

266 101

0,6

-

GRAUE

6 340

0,01

198 601

0,4

-

FAMILIE

76 064

0,2

191 842

0,4

-

Tierschutzp.

7 341

0,01

110 603

0,2

-

PBC

57 027

0,1

108 605

0,2

-

MLPD

16 480

0,03

45 238

0,1

-

BüSo

40 984

0,1

35 649

0,1

-

Bayernpartei

16 047

0,03

35 543

0,1

-

FRAUEN

1 327

0,003

27 497

0,1

-

Egyéb

154.345

0,3

89.363

0,2

-

Összesen:

47.194.062

100

47.287.988

100

614

 

bw2005c_1.png

(Bundeswahlleiter, http://bundeswahlleiter.de)

 

Bundestagswahl 2009

Választásra jogosultak: 62.168.489    Részvételi arány: 70,8% 

Pártok

Választókerületek

Listák

Mandátumok

Szavazatok

%

Szavazatok

%

SPD

12.079.758

27,9

9.990.488

23,0

146

CDU

13.856.674

32,0

11.828.277

27,3

194

FDP

4.076.496

9,4

6.316.080

14,6

93

DIE LINKE

4.791.124

11,1

5.155.933

11,9

76

GRÜNE

3.977.125

9,2

4.643.272

10,7

68

CSU

3.191.000

7,4

2.830.238

6,5

45

PIRATEN

46.770

0,1

847.870

2,0

-

NPD

768.442

1,8

635.525

1,5

-

Tierschutzp.

16.887

0,04

230.872

0,5

-

REP

30.061

0,1

193.396

0,4

-

FAMILIE

17.848

0,004

120.718

0,3

-

ödp

105.653

0,2

132.249

0,3

-

RRP

37.946

0,1

100.605

0,2

-

RENTNER

-

-

56.399

0,1

-

Egyéb

252.216

0,6

289.268

0,7

-

Összesen:

43.248.000

 

100

43.371.190

 

100

622

 bw2009d_1.png

(Bundeswahlleiter, http://bundeswahlleiter.de)

 

Bundestagswahl 2013

Választásra jogosultak: 61.946.900    Részvételi arány: 71,5%

Pártok

Választókerületek

Listák

Mandátumok

Szavazatok

%

Szavazatok

%

CDU

16.233.642

37,2

14.921.877

34,1

255

SPD

12.843.458

29,4

11.252.215

25,7

193

DIE LINKE

3.585.178

8,2

3.755.699

8,6

64

GRÜNE

3.180.299

7,3

3.694.057

8,4

63

CSU

3.544.079

8,1

3.243.569

7,4

56

FDP

1.028.645

2,4

2.083.533

4,8

-

AfD

810.915

1,9

2.056.985

4,7

-

PIRATEN

963.623

2,2

959.177

2,2

-

NPD

635.135

1,5

560.828

1,3

-

F. WÄHLER

431.640

1,0

423.977

1,0

-

Tierschutzp.

4.437

0,01

140.366

0,3

-

ÖDP

128.209

0,3

127.088

0,3

-

REP

27.299

0,1

91.193

0,2

-

Die PARTEI

39.388

0,1

78.674

0,2

-

pro Deutschland

4.815

0,01

73.854

0,2

-

Bayernpartei

28.430

0,1

57.395

0,1

-

Egyéb

135.850

0,3

206.369

0,5

-

Összesen:

43.625.042

100

43.726.856

100

631

 

bw2013c_1.png

 (Bundeswahlleiter, http://bundeswahlleiter.de)


 Pártok rövidítései

 AfD - Alternative für Deutschland - Alternatíva Németországnak (EU-szkeptikus, Nemzeti-konzervatív) 

 CDU - Christlich Demokratische Union Deutschlands - Németország Kereszténydemokrata Uniója 

 CSU - Christlich-Soziale Union in Bayern - Bajor Keresztényszociális Unió (Kereszténydemokrata) 

 Die Linke / Linkspartei (volt PDS) - A Bal / Balpárt (Szocialista) 

 F. WÄHLER / FW - Freie Wähler - Szabad Választók (Polgári-liberális, Konzervatív

 F.D.P. / FDP - Freie Demokratische Partei - (Liberális, Nemzeti-liberális) 

 FAMILIE - Familien-Partei Deutschlands - Németország Család Pártja (Konzervatív, Nagycsaládosok érdek.)  

 FRAUEN - Feministische Partei Die Frauen - Feminista Párt A Nők (Feminista)

 GRAUE - Die Grauen – Graue Panther - A Szürkék – Szürke Párducok (Zöld, Generációs)

 GRÜNE / B90/Gr. - Bündnis 90/Die Grünen - Szövetség '90/A Zöldek (Zöld, Bal-liberális) 

 NPD - Nationaldemokratische Partei Deutschlands - Németország Nemzeti Demokrata Pártja (Nemzetszocialista)

 ÖDP - Ökologisch-Demokratische Partei - Ökolgikus-Demokratika Párt (Zöld-jobboldali) 

 PIRATEN - Piratenpartei Deutschland - Kalózpárt Németország (netpárt, bal-liberális)

 REP - Republikaner - Republikánusok (Szélsőjobboldali)

 SPD - Sozialdemokratische Partei Deutschlands - Németország Szociáldemokrata Pártja 

 Tierschutzp. / Tierschutzpartei - Partei Mensch Umwelt Tierschutz - Ember Környezet Állatvédelem Pártja (Környezetvédő, Zöld)
 

A témához kapcsolódó előző bejegyzésem:

Választási eredmények (1990-2002)
http://bajko-sokoray.blog.hu/2016/12/06/kilenc_honap_mulva_bundestagswahl

A német választási rendszer
https://bajko-sokoray.blog.hu/2017/09/22/a_nemet_valasztasi_rendszer

 

 

2017 szeptemberében szövetségi törvényhozási választások lesznek Németországban.

A téma természetesen engem is nagyon foglalkoztat. Ezért a következőkben - ahogy időm engedi - igyekszem itt is minél gyakrabban értekezni a németországi esélyekről, eseményekről, eredményekről...

Kezdjük választási adatokkal. Összegyűjtöttem a Német Szövetségi Köztársaságban az újraegyesítés óta lezajlott választások eredményeit. Számok és mandátumarányok 1990-2013-ig, két részben.

Viszonyítási alapként összesítettem a 2016 novemberi közvélemény-kutatási adatokat:

 2016nov_kovelemeny_szovetsegi.png

*Adatok az alábbi intézet számai alapján: Allensbach, Emnid,
Forsa, Forsch’gr., Wahlen, GMS, Infratest dimap, INSA. (wahlrecht.de)

 

(Nagyobb) Pártok rövidítései

 CDU - Christlich Demokratische Union Deutschlands - Németország Kereszténydemokrata Uniója

 CSU - Christlich-Soziale Union in Bayern - Bajor Keresztényszociális Unió (Kereszténydemokrata)

 SPD - Sozialdemokratische Partei Deutschlands - Németország Szociáldemokrata Pártja

 GRÜNE / B90/Gr. - Bündnis 90/Die Grünen - Szövetség '90/A Zöldek (Zöld, Bal-liberális)

 PDS - Partei des Demokratischen Sozialismus - Demokratikus Szocializmus Pártja (Szocialista)
 Ma: Die Linke / Linkspartei - A Bal / Balpárt (Szocialista)

 F.D.P. / FDP - Freie Demokratische Partei - (Liberális, Nemzeti-liberális)

 AfD - Alternative für Deutschland - Alternatíva Németországnak (EU-szkeptikus, Nemzeti-konzervatív)

 

Választási eredmények (1990-2002) 

 

Bundestagswahl 1990

 

           Választásra jogosultak:           60.436.560      Részvételi arány: 77,8%

Pártok

Választókerületek

Listák

Mandátumok

Szavazatok

%

Szavazatok

%

CDU
17.707.574
38,3
17 055 116
36,7
268
SPD
16.279.980
35,2
15 545 366
33,5
239
F.D.P.
3.595.135
7,8
5 123 233
11,0
79
CSU
3.423.904
7,4
3 302 980
7,1
51
GRÜNE
2.037.885
4,4
1 788 200
3,8
-
PDS
1.049.245
2,3
1 129 578
2,4
17
B90/Gr.
552.027
1,2
559 207
1,2
8
REP
767.652
1,7
987.269
2,1
-
GRAUE
218.412
0,5
385.910
0,8
-
ÖDP
243.469
0,5
205.206
0,4
-
NPD
190.105
0,4
145.776
0,3
-
DSU
131.747
0,3
89.008
0,2
-
Egyéb
77.666
0,1
138.923
0,3
-
Összesen:
46.274.925
 
100
46.455.772
 
100
662

 Megjegyzés: Az első össznémet választáson a bejutási küszöböt külön vizsgálták a nyugati és keleti tartományokban.

 bw1990d.png
(Bundeswahlleiter, http://bundeswahlleiter.de)

 

 Bundestagswahl  1994

 

          Választásra jogosultak:           60.452.009      Részvételi arány: 79%

Pártok

Választókerületek

Listák

Mandátumok

Szavazatok

%

Szavazatok

%

CDU
17.473.325
37,2
16.089.960
34,2
244
SPD
17.966.813
38,3
17.140.354
36,4
252
F.D.P.
1.558.185
3,3
3.258.407
6,9
47
CSU
3.657.627
7,8
3.427.196
7,3
50
GRÜNE
3.037.902
6,5
3.424.315
7,3
49
PDS
1.920.420
4,1
2.066.176
4,4
30
REP
787.757
1,7
875.239
1,9
-
GRAUE
178.450
0,4
238.642
0,5
-
ÖDP
200.138
0,4
183.715
0,4
-
Naturgesetz
59.087
0,1
73.193
0,2
-
Tierschutzp.
-
-
71.643
0,2
-
PBC
26.864
0,1
65.651
0,1
-
Egyéb
82.788
0,1
190.683
0,2
-
Összesen:
46.949.356
100
47.105.174
100
672

 

bw1994d.png
(Bundeswahlleiter, http://bundeswahlleiter.de)

 

 Bundestagswahl  1998

 

           Választásra jogosultak: 60.762.751    Részvételi arány: 82,2%

Pártok

Választókerületek

Listák

Mandátumok

Szavazatok

%

Szavazatok

%

SPD
21.535.893
43,8
20.181.269
40,9
298
CDU
15.854.215
32,2
14.004.908
28,4
198
CSU
3.602.472
7,3
3.324.480
6,7
47
GRÜNE
2.448.162
5,0
3.301.624
6,7
47
FDP
1.486.433
3,0
3.080.955
6,2
43
PDS
2.416.781
4,9
2.515.454
5,1
36
REP
1.115.664
2,3
906.383
1,8
-
DVU
-
-
601.192
1,2
-
Pro DM
-
-
430.099
0,9
-
GRAUE
141.763
0,3
152.557
0,3
-
Tierschutzpar.
1.734
0,004
133.832
0,3
-
NPD
45.043
0,1
126.571
0,3
-
BFB-Offensive
134.795
0,3
121.196
0,2
-
ödp
145.308
0,3
98.257
0,2
-
PBC
46.379
0,1
71.941
0,1
-
Egyéb
191.938
0,4
257.794
0,5
-
Összesen:
49.166.580
100
49.308.512
 
100
669

 

bw1998d.png

(Bundeswahlleiter, http://bundeswahlleiter.de)  

 

 Bundestagswahl 2002

 

           Választásra jogosultak: 61.432.868    Részvételi arány: 79,1

Pártok

Választókerületek

Listák

Mandátumok

Szavazatok

%

Szavazatok

%

SPD
20 059 967
41,9
18 488 668
38,5
251
CDU
15 336 512
32,1
14 167 561
29,5
190
CSU
4 311 178
9,0
4 315 080
9,0
58
GRÜNE
2 693 794
5,6
4 110 355
8,6
55
FDP
2 752 796
5,8
3 538 815
7,4
47
PDS
2 079 203
4,3
1 916 702
4,0
2
Schill
120 330
0,3
400 476
0,8
-
REP
55 947
0,1
280 671
0,6
-
NPD
103 209
0,2
215 232
0,4
-
Tierschutzpar.
8 858
0,02
159 655
0,3
-
GRAUE
75 490
0,2
114 224
0,2
-
PBC
71 106
0,1
101 645
0,2
-
ödp
56 593
0,1
56 898
0,1
-
DIE FRAUEN
2 264
0,004
36 832
0,1
-
FAMILIE
15 138
0,03
30 045
0,1
-
Egyéb
99.339
0,2
63.621
0,1
-
Összesen:
47.841.724
100
47.996.480 
100
603


bw2002c.png
(Bundeswahlleiter, http://bundeswahlleiter.de)  

 

Következő bejegyzésemben jönnek a 2005 és 2013 közötti időszak választási eredményei.

Azt követően a választáson induló 7-8 releváns pártot mutatom majd be. Egy harmadik összeállításban pedig a két legutóbbi (2009, 2013) szövetségi választások eredményeit vetem össze az aktuális közvélemény-kutatási adatokkal. Természetesen, közeledve a 2017-es németországi választásokhoz, a szövetségi választási rendszer ismertetésére is egyre időszerűbb...

 

A témához kapcsolódó egyéb bejegyzéseim:

Választási eredmények (2005-2013) 
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/01/18/a_legutobbi_harom_bundestagswahl_eredmenyei_2005 

A német választási rendszer
https://bajko-sokoray.blog.hu/2017/09/22/a_nemet_valasztasi_rendszer

 

süti beállítások módosítása