Először is, igen fontosnak tartom leszögezni, hogy az elmúlt 20 év politikai, állami vezetői közül számomra Orbán magasan a legszimpatikusabb. (Még akkor is, ha elsősorban az 1998 és 2002 közötti időszakot tartom etalonnak, és ma nem „mindenben” értek egyet a kormányzattal.)

Akkor is van itt valami, amit helyre kell tenni, mert úgy tűnik más nem nagyon vállalkozik erre a feladatra. Viszont mind a társadalom jó része, mind pedig az újságírók túlnyomó többsége nem érti, miről van szó – vagy nem akarják érteni.

Orban_Tusnad.jpg
Semmi baj nincs azzal, hogy liberális demokráciában élünk. (A gazdasági rendszert inkább ne keverjük bele – pedig lehetne –, hiszen óriási különbségek vannak a mai kapitalista rendszerünk, illetve németektől átvett – Ludwig Erhard kereszténydemokrata államférfitől származó – szociális piacgazdaság között! Amely az 1990-es alkotmánymódosításkor bekerült a régi alkotmányunkba, illetve a 2012. január  1-én életbe lépett alaptörvényünkben is szerepel.)

Hiszen a „liberális demokrácia” vagy a „liberális állam” modellje nem egyenlő egy liberális politikai ideológia egyeduralmával. Ez csak annyit jelent, hogy az évszázadok alatt – a régi idők rendszereihez képest – ma már egy liberális (ilyen értelemben: modern) politikai rendszerben élünk. (Már aki.)

De nem látom értelmét, hogy szakkönyvekből másoljak ide definíciókat. Sőt, most attól is eltekintenék, hogy magam tovább definiáljam ezt a fogalmat. Az érdekes ebben a témában inkább azt megnézni, arra vetni egy pillantást, hogy milyenek, melyek a nem „liberális demokráciák”.

Csak egy-egy példát kiragadva: biztos, hogy nem tartozik ebbe a körbe egy egypártrendszer, vagy egy diktátor által uralt ország, ahogy egyébként papíron egy monarchia sem…

Nem, én olyan baromságokat nem állítok, hogy a miniszterelnök úr király szeretne lenne… Két féle társadalmi csoport akart, vagy szeretett volna összefüggést látni, illetve láttatni a Szent Korona parlamentben való elhelyezése, és egyéb tényezők között. Ez a két társadalmi „réteg” azokat takarja, akik olyan szellemi szinten vannak, hogy ezt elhiszik, illetve azokból áll, akik saját érdekükből ezt el akarták hitetni. (Kicsit sokat dobálózok jómagam is a „proletár” kifejezéssel, így most ezt nem teszem, de a második csoportot egyértelműen azok a politikusok alkotják, akik ezzel kívánták az „Orbán fóbiát” erősíteni. Majd újra és újra erre a kártyára építettek, tettek fel mindent, program és jövőkép felvázolása helyett, elveszítve két választást…)

Nekem tényleg nincs Orbán fóbiám, viszont szeretem a tényeket. Ezért nem tudom megállni, hogy ne jegyezzem meg; hogy hülyén fest, hogy annak a pártnak a vezetője, miniszterelnöke, amely 2000-ben még a Liberális Internacionálé tagja volt, most retorikailag neki megy a „liberális államnak”, még akkor is, ha a politikai ideológiának, és ennek a fogalomnak ma már nem sok köze van egymáshoz…

És ha már ez így szóba került. Nagyon fontos kiemelni, hogy a liberális ideológia, eszme koronként, történelmi-politikai időszakonként mást és mást jelentett!

Elég, ha megnézzük például, hogy a „liberálisoknak” a történelem során milyen céljaik voltak, vannak. Semmiképpen sem szeretnék ebbe jobban belemenni, hiszen ez a téma nem hogy saját bejegyzést érdemelne, de egy könyvet is meg lehetne tölteni vele. Ha tárgyilagosak akarunk lenni tehát, mi gondunk lehetne azzal, hogy a feudalizmus megszűnt, vagy miért lenne baj, hogy a választásokon feleségeink, barátnőink, anyáink és lányaink is részt vegyenek?! Vagy miért lenne gond a hatalmi ágak szétválasztása? Csak kiragadva néhány példát régi korok liberális eszméiből…

(Persze, most kitérhetnénk arra, hogy az Egyesült Államokban a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás, illetve Európában a törvényhozó és végrehajtó hatalom kezd összeolvadni. De papíron akkor is, ezek szétválasztása az elmúlt századok viszonylag jól működő eredményei.)

Mást jelent ma liberálisnak lenni és mást jelentett száz vagy kétszáz éve. Ahogy óriási különbség van az akkori liberális gondolkodók nemzethez való viszonya és a mai álláspontok között. Amiből valószínűsíthetően származtatható, hogy a „liberális” ma szitokszó lett…

Tehát értem én, hogy miért került elő ez a téma, azt kevésbé, hogy miért ilyen formában. Pont ezért látom nagyjából értelmetlennek az ilyen kijelentéseket, szimpátiámtól és politikai hovatartozásomtól függetlenül. Konklúzióként levonható: felesleges támadni a „liberális állam” vagy a „liberális demokrácia” fogalmait csupán a jelző miatt, ahogy teljesen felesleges a védelmére kelni, csupán ugyanezért…

hatalmi_agak.jpg

 

A bejegyzés eredetileg az alábbi címen jelent meg:
http://konszolidalo.blog.hu/2014/08/05/orban_viktor_es_a_liberalizmus

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bajko-sokoray.blog.hu/api/trackback/id/tr6511732211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodó birca 2014.08.06. 14:24:57

A liberalizmus fontos szerepet játszott a történelemben, pozitív és negatív hatásai is voltak. Mára azonban elérte saját korlátait, s szinte csak negatív eredményeket produkál. Eljött a paradigmaváltás ideje.

maxval, a gondolkodó birca 2014.08.06. 14:27:13

Ami a hatalmi ágak szétválasztását illeti, ez végülis csakis az elnöki köztársaságok esetében valósult meg (pl. az USA-ban). A nyugat-európai parlamentáris köztársaság és parlamentáris monarchia esetében sosem valósult meg a törvényhozó és a végrehajtó hatalom valódi elválasztása.

Sírköves Slomó 2014.08.06. 15:41:44

Ez a faszi most is liberális, csak nem úgy. Szerencsére.

turista a saját országában 2014.08.06. 15:54:26

Egy féreg vagy, bazdmeg.
@turista a saját országában: te meg dk-s. sokkal cikibb.

egyetmondok 2014.08.06. 16:29:54

Én azért annál többre tartom Orbán Viktort,hogy ne tudná,miről beszél,amikor ilyen kifejezéseket használ, mint "illiberális".
S kissé furcsa ez a poszt,ha azt szeretné valamiképpen elmagyarázni, hogy ez az illiberális nem is azt jelenti,illiberális,hanem azt, hogy liberális.
Nem a liberális szónak kell a védelmére kelni, hanem annak,amit az angolszászok "rule of law"-nak, mi itt jogállamnak nevezünk, végsőleg tehát annak a többségi demokráciának kell a védelmére kelni,amely a parlamenti többség elé mégis alkotmányos,intézményes akadályokat állít.
S ami itt zajlik,arra csak a vak mondhatja,hogy ennek az előbbi,fékes-ellensúlyos rendszernek felelne meg. Ez egyébként a centrális erőtér elve is,vagy ahogyan maga a miniszterelnök mondta : " Nem a fékek és ellensúylok ideje van."
Szerintem ezek egyenes beszédek.Nem a liberális demokráciák ideje lett a mai Magyarország.
--------------
Ha a poszt szerzője időt szánna erre,szívesen megkérdezném, hogy az USA-ban miben látja a bírói hatalmi ág és a végrehajtói hatalmi ág "megkezdődött összeolvadását", mert pont azt én ott nem látom. Nagyon nem.

Itt viszont pont ebben nagyon nagy a baj: a parlamenti többség jogerőre emelkedett bírói ítéleteket semmisített meg,amely elválasztott hatalmi ágak esetében kizárt.

" Ezért nem tudom megállni, hogy ne jegyezzem meg; hogy hülyén fest, hogy annak a pártnak a vezetője, miniszterelnöke, amely 2000-ben még a Liberális Internacionálé tagja volt, most retorikailag neki megy a „liberális államnak”," --- így fest,vagy úgy fest, pontosan ez történik,és nem csak retorikailag,hanem a törvényhozás normaalkotásával."Rendesen" ez történik.
Csoda történt..

Index címlapon egy korrekt cikk, a ballib fröcsögő blogírók mellett közvetlen.

Persze megkapod majd a magadét, mert nem rettegtél soronként 3-szor a diktatúrától, ami nincs.

Tutta? Kampánymigráncs 2014.08.06. 17:03:11

Orbàn liberàlis... sajàt magàval és a koleszos mókusörssel kapcsolatban. Aki màst mond az hàttérhatalom.
Basszad telibe a kurva tripperes anyádat, orbángeci. Remélem megdöglesz most már minél előbb, te szánalmas faszökör.
USA-ban a fegyenceket öltöztetik narancssárgába. Menjél oda, talán megsütnek egy kibaszott villamosszékben, te elmebeteg barom.
@Trackers: Csak az a baj, hogy ez a cikk nem is szól semmiről!? Olvastam, olvastam..., aztán vége lett anélkül, hogy adott volna valami pluszt az elmúlt napok cikkeihez képest.

okostojas007 2014.08.06. 18:34:45

@maxval, a gondolkodó birca: persze persze.. birka partfotitkar mar epiti a 6. stadion-t( es elteszi az epitesre szant forrasok 90%-at) a gonosz liberalisok ellen, hogy majd ki lehessen nevelni a kovetkezo adag kopasz brigadot, ha valami csoda folytan a maszoposok nyernek megint.
Azt már értem, hogy mi mindenbe nem akar a posztíró belemenni, de valamibe azért mégiscsak kéne. Különben miről szól a poszt? Arról, hogy miről nem?
A liberalizmus jó... amíg hatalomra juttat.
Utána egy bukott, semmire se jó dolog.
Az a sok zavaró ellenvélemény,érdek.
Ja, és mások is hatalomra akarnak jutni, felháborító!
Milyen jó is az ázsiai modell!
Na, jó a félázsiai is!

bölcsbagoly 2014.08.06. 19:43:30

felesleges mosdatni a szerecsent! Aki látta az EP-i közvetitésekben, hogy hogyan is viselkednek az EU-s országokbeli liberális pártok képviselői, amit az USA demokrata pártjának tagjai tesznek és mondanak, meg azt is, hogy mit műveltek itt a mai napig az szdsz tagjai és holdudvaruk, az nem téveszti össze a XIX. századi liberalizmust azzal amit ma liberálisnak neveznek.
Ez utóbbit csak az infantilisek meg a szélhámos gazemberek fogadják el. Mivel az utóbbiak nem töltik idejüket fórumozással, nyilvánvaló, hogy az itteni libsiknek még nem nőtt be a feje lágyuk. Részvétem.

Tudományos libsizmus 2014.08.06. 21:31:37

A tegnap kommunistái a ma liberálisai. Ez ilyen egyszerű.
Ha az orbánod egyenesen beszélne, normálisan fejezné ki magát akkor nem kéne lépten-nyomon magyarázgatni mit is akart mondani.

A vekker úr jól járt?

bivalybasznád 2014.08.06. 21:44:21

ma elehunyt Bajor Imre színművész. Nyugodjék Békében!
a 21 órás (párt)HírTv híradó egy szóval sem említette ezt a szomorú hírt (mely attól függetlenül az, hogy ki mennyire kedvelte, vagy sem.)
egészen gusztustalan országot épít vitya és bandája.

Tudományos libsizmus 2014.08.06. 21:48:08

Bajorról is Orbán tehet!

bivalybasznád 2014.08.06. 21:52:08

@Tudományos libsizmus: orbán az ország hovahaladásáról tehet. ennyit a konszolidációról, empátiáról, úriemberi gesztusokról stb.

Tudományos libsizmus 2014.08.06. 21:56:00

@bivalybasznád:
Minden ember halála szomorú.
De ennek ürügyén azért ne csináljunk világnézeti kérdést egy szerencsétlen ripacsból. Ez kibaszott gusztustalan, ne is haragudj.

bivalybasznád 2014.08.06. 22:16:03

az a "szerencsétlen ripacs" egy ember volt, aki letett valami az asztalra.
az nem világnézeti kérdés, hogy a hírszolgálat oldalfüggetlenül erről megemlékezik. a gusztustalan az, amivé ez az ország válik. mert a mi halottunk jó halott, a mi offshor-unk jó offshore, a mi mutyink jó mutyi, a mi ripacsunk jó ripacs stb. ennek az egész jelenségkörnek nagyon is köze van a liberalizmushoz, de ezen messze túlmutató dolgokhoz is. talán ilyen "apróságon" eltöprengve lehetne ezt a mind két oldalt jellemző törzsi háborúzást lassan abbafehejzni.
A liberalizmus sikere egyenesen arányos a lakosság átlagos IQ szintjével.Orbán - a Liberális Internacionálé 2 cikluson át regnáló alelnöke - azoknak imponál, akiknek VEZÉRRE van szüksége.Aki lassan , tagoltan - hogy a kretének is megérték - megmondja , hogy miért jó a trafikmutyi, tranzakciós adó , Putyinbácsit kényeztetni , nácigyalázó emlékmű.
@maxval, a gondolkodó birca:

"Eljött a paradigmaváltás ideje. "

Ha a paradigmaváltás alatt azt érted és helyesled, hogy politikai okokból koncepciósan lecsuknak, meghurcolnak, valamint választási sikerekért KÖZPÉNZEN KÖZtévében láncon csörgetve mutogatnak POLTPOT Fideszgörény által Orbán Viktor (és a fideszes buzilobbi, Habony, Fickelstein, Kerényi stb.) megrendelésére bezúzatott embereket, akkor a jóédeskurvanyátokat használjátok fel a saját paradigmátok váltásához, fideszgörény taplók. Ehhez legyetek kreatívak, hajlékonyak és nyelvileg mozgékonyak.
@Tudományos libsizmus:

"A tegnap kommunistái a ma liberálisai. Ez ilyen egyszerű. "

Ez teljesen tévedés. Valamit nem tudsz, vagy simán csak hazudsz mint egy igazi Fideszes. Valójában a következő a helyzet:

A ma kommunistái azok a Fideszgörények, akiknek

1. fingjuk sincs a tegnap kommunistáinak mocskos dolgairól,

2. a tegnap kommunistái, akik MSZMP igazolvánnyal most ugatnak, akik Soros-pénzen Oxforban tanultak mint bármelyik igazi kommunistagyerek akkoriban, stb.

A ma kommunistái ugyanúgy vonulnak százezrével a demokráciát eltaposó Orbán Viktor seggét nyalva, mint a tegnap kommunistái vonultak önként a tömeggyilkos Kádár seggét nyalva.

Gyakorlatilag nincs különbség a ma vonuló birkamenetes kommunisták és a tegnap kommunistái között: egy rakás szar mindegyik.

villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte 2014.08.07. 02:51:30

Örkény után, szabadon:
Két ember nyakig a szarba merülve bandukol és beszélget:
- Ö,Ö a liberalizmus szerintem a .....
- Szerintem az illiberalizmus, összevetve a ...
A nap éppen lemenőben és a szartenger összeolvad a horizonttal.
A két beszélgető csendesen elmélkedve a távolba vész.

maxval, a gondolkodó birca 2014.08.07. 05:41:55

@P.Freddy:

Nem értem, mire utalsz.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.08.07. 06:16:16

@baldoc: "A liberalizmus jó... amíg hatalomra juttat."
- A lényeg egy mondatban összefoglalva.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.08.07. 06:17:17

@bölcsbagoly: És akkor most diagnosztikáltál egy jót?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.08.07. 06:19:08

@maxval, a gondolkodó birca: Akkor vagy hülye vagy, vagy gátlástalanul hazudsz.
Az én tippem a mindkettő.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.08.07. 06:20:04

Az államadósság elleni harc állása

2010 május 19330 milliárd
2014 július 24900 milliárd

maxval, a gondolkodó birca 2014.08.07. 06:42:09

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:

Össze-vissza idehánysz hülyeségeket, s én vagyok a hibás? Nem mindenki pártkatona, mint te.

nu pagagyí 2014.08.07. 07:36:54

És most olvassunk valamit a személyi kultusz és a liberális jogállam viszonyáról. Hipotézisként kiindulhatunk abból, hogy a kettő nem fér meg egymással. A hipotézis igazolásához filozófiai szófosás helyett elég a napi valóságot tanulmányozni, mondjuk itt, ahol élünk.

nu pagagyí 2014.08.07. 07:40:47

@maxval, a gondolkodó birca: Maradjunk annyiban, fasisztákkal nem lehet liberális jogállamot építeni. Az ellenzéknek is fegyverkeznie kellene, mert hülyeországban jó célokat is csak pofonok osztogatásával lehet elérni.

nu pagagyí 2014.08.07. 08:02:27

@bölcsbagoly: A liberális demokráciának megvan az a bája, hogy szuverén emberek önálló gondolatokat mondanak, ami vagy passzol vagy nem a te brossúrákból összetákolt korlátolt világnézetedhez.

A szabadságon alapuló és a tekintélyuralmi rendszerek már többször összeütköztek. Minden esetben csúfos bukás lett utóbbiak sorsa, gazdasági, katonai és társadalmi téren egyaránt. A világ élvonalába tartósan csak olyan országok verekszik be magukat, ahol tisztelik az alapjogokat, teret adnak az egyéni kezdeményezéseknek.

Kína jó példa utóbbira, amióta a jogkiterjesztés útjára lépett, azóta fejlődik és minél szabadabbak lesznek a polgárai, annál jobban fog fejlődni. Orbán tehát tévesen hivatkozik a kínai példára, ott ugyanis folyamatosan nő a szabadság, míg nálunk csökken.

bölcsbagoly 2014.08.07. 10:35:49

@nu pagagyí: a véleményszabadság nem = a vélemény szabadossággal és főleg a más véleményének intolerálásával! Az nem liberalizmus, hogy valaki nem tolerálja a neki nem tetsző véleményeket. Mennyiben liberális pl. a s Szabadságtéri tüntetők akciója, csupán mert a német megszállás nem csak zsidó áldozatainak is épül egy emlékmű?
Mennyiben liberális támadni Dörnert vagy Vidnyánszkit, csak mert nem liberálisként elnyerték egy színház igazgatói posztját?
Mennyiben liberális vonás lerasszistázni/
antiszemitázni/nácizni bárkit aki nem osztja a libsi eszméket?
Mennyiben liberális megélhetési bűnözés címén felmenteni a tolvajokat/rablókat, a tettes jogait az áldozaté elé helyezni?
Mennyiben liberális, hogy az iskolában több joga van egy tanulónak mint egy tanárnak? stb, stb.
Mindezek végig jellemzőek az utóbbi 25 évben a magukat liberálisnak nevezők gondolkodásmódjára. Millió példa tanusítja ezt az állítást.

bölcsbagoly 2014.08.07. 10:40:41

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: te még mindig nem jutottál el az értelmező szótárig s főleg az idegen szavak szótáráig ?!
Amúgy, próbáld meg felfogni, hogy két szóról van szó, amelyek bár hasonlítanak, még sem ugyanazt jelentik.
- diagnóZis (diagnoziZálás),
- diagnosztiKa (diagnosztiKálás)
További jó tanulást.
süti beállítások módosítása