Egy demokratikus politikai rendszert, vagy például egy demokratikus választást több fontos tényező is befolyásol, ezek közül a választási rendszer csak egy.*

Szóval, rengeteget hallani az elmúlt hetekben, hónapokban hogy „igazságos választási rendszer”? Nem tudom létezik-e ilyen. Mindenesetre, elég furcsán hangzik.

Amennyiben egy arányosabb rendszerről beszélünk, egy olyan rendszerről, amely a mandátumkiosztás eredményeképpen jobban tükrözi a szavazók akaratát, megoszlását – azt már érdemes megfontolni, arról már érdemes értekezni. (Bevezetőként: a magyar választási rendszer változásairól itt írtam hosszabban.)

Természetesen az egész kérdés pusztán elméleti, hiszen – fél évvel a választások előtt – a kormánypártokban semmilyen szándék nem mutatkozik a választási rendszer tényleges reformjára, módosítására. Ezt jól jelzi, hogy az ellenzéki pártok "javaslatát" még a parlamenti bizottságon sem engedték át. (A nemrég elfogadott kampányfinanszírozással kapcsolatos kisebb módosítások érdemben nem befolyásolják a mandátumok kiosztását, vagy azok arányát. Így ezek nem tartoznak ide.)

Ennek ellenére tegyük fel mégis, hogy szeretnénk megalkotni, összerakni; papírra vetni egy új választási rendszert a Magyar Országgyűlés tagjainak megválasztására.

Ülésezik a Nemzeti Választási Bizottság (2016. feb.)
(Forrás: index.hu)

Mennyünk sorra, lépésről lépésre. Először érdemes eldönteni, hogy alapvetően milyen típusú rendszert volna érdemes választani. Egy többségit, tisztán arányosat (annak valamelyik variációját), vagy egy vegyes szisztémát?

Közben még ezen a ponton felmerülhet a kérdés, hogy a „rendszerünk” egy vagy kétfordulós legyen-e? Ez igazából majd adja magát. Leginkább az adott rendszer alaptípusától függ, illetve annak logikájától. Például egy „tisztán” arányos rendszer esetén nincs értelme kétfordulós választást tartani, míg egy abszolút többségi esetén mindenképpen. Ebből következik, hogy egy vegyes rendszernél – legalább részben – szükség van második fordulóra is. De térjünk vissza az alaptípusokhoz.

Ha a nagyobb arányosság a cél, semmiképpen nem érdemes a többségi – angolszász – rendszerek közül választatni (vagy ebbe az irányba elmozdulni). Mindegy, hogy egyszerű vagy abszolút többségi rendszerről van szó, ezek mindenképpen aránytalanabb eredményt hoznak, mint bármely listás, több mandátumos megoldás. Így maradnak ezek a különböző arányos (listás, egy vagy több mandátumos, nyitott vagy zárt listás) rendszerek, illetve harmadik lehetőségként ezeknek egyfajta kombinációja, egy vegyes rendszer.

A tisztán arányos, listás rendszereket nagyon hasznosnak tartom például az európai képviselők megválasztásánál, vagy egyes helyhatóságok tagjainak megválasztása esetén, de egy nemzeti parlament tagjainak választása már nem ebbe a körbe tartozik. Nem egy érzelmi attitűdtől vezérelve írom ezt, hanem technikai okokból. Hogy maradjak a példánál. Az Európai Parlamentben nem függ a végrehajtó hatalom összetétele közvetlenül egy-egy ország delegáltjainak összetételétől. Vagyis az, hogy a kiküldött – esetünkben – 21 magyar képviselő milyen arányban Fideszes, vagy MSZP-s, LMP-es stb., az nem befolyásolja közvetlenül a kormányzóképességet. Nem kell koalíciót a magyar képviselőkből összehozni, nincs szükség kormánytöbbségre. A képviselők beülnek a különböző európai frakciók valamelyikébe. (Ezek egyeznek meg egymással, de tulajdonképpen nem a végrehajtó hatalomról, inkább a ház elnökéről. A Bizottság elnökének kiválasztása elsősorban más fórumokon történik.)

Az országgyűlési választások után viszont igen is kell kormányt alakítani. Stabil többséggel. És ezt egy arányosabb – talán demokratikusabb – választási rendszer esetén is figyelembe kell venni. De erre még lejjebb kitérek.

Az EP mandátumok közvetlenül az országhoz, nemzethez köthetőek, nem egy régióhoz, vagy választókerülethez. Az országot képviselik, nem csak egy csoportot. Míg a magyar országgyűlési képviselők esetén célszerű, ha egy részük egy-egy várost, vagy körzetet közvetlenül is képvisel az országházban. Területi, vagy regionális alapon. Ezáltal is egy kapcsolat létrehozva választó és választott között.

De az egyéni képviselők talán legfontosabb szerepe mégis a kormányzóképesség megteremtésében, elősegítésében van. Egy megfelelő rendszer esetén csak kis mértékben, annyira torzítva az arányokat amennyire minimális szinten szükséges.

Mielőtt tovább megyünk, vessünk egy pillantást az arányos (és vegyes) rendszerek legtöbbjében fellelhető, talán legnagyobb aránytalansági tényezőre. A bejutási vagy választási küszöbre.

A választási küszöb véleményem szerint az arányosság szempontjából az abszolút legfontosabb kérdés. És egy ideálisabb politikai kultúra keretei között az arányosság kérdését, egy ilyen elmélkedést, vagy társadalmi vitát itt volna érdemes elkezdeni. Mert egy reformot a küszöb eltörlésével kellene kezdeni...

Egy jogilag szabályozott (explicit) választási küszöb nem csak torzítja a választások eredményét, de egyéb, sokrétű negatív hatása is van. Mind politikai, mind kulturális, mind társadalmi szempontból. Az egész politikai rendszerre hatással van: akadályozza a részvételt, a rekrutációt, és a politikai sokszínűséget. Beszűkítve a politikai teret. A parlamentet valami bevehetetlen, vagy szinte bevehetetlen várként állítva be. Már ezzel is akadályozva új politikai szereplők megjelenését, integrálódását. A régiek cseréjét.

Arról nem is beszélve, hogy a küszöb és annak a közvélemény-kutatásokon keresztül gyakorolt hatása sok esetben felveti a demokratikus deficit kérdését. (A problémát leegyszerűsítve: ki akar szavazni egy 4%-os pártra, ha a küszöb 5%? De a felmérések, pártpreferencia-kutatások átlagos hibahatára 3%! Vagyis a példánál maradva, lehet, hogy az a "4%-os párt" a valóságban a választást megelőzően, az utolsó közvélemény-kutatások megjelenése előtt 5-6%-on állt. De végül nem jut be, mert ezt sugallták, mondták róla. Így válik több százezer szavazat semmissé.)

Azt se felejtsük el, hogy gyakorlatilag minden rendszerben létezik implicit küszöb. Természetes küszöb. Ami elsősorban a kiosztható mandátumok számától függ. 

Például, egy 200 fős parlament esetén – amelybe a képviselők olyan 45%-át választják közvetlenül – a természetes bejutási küszöb a listás szavazatok 1,1%-a. Ideális esetben ennyivel lenne megszerezhető egy mandátum az országos listáról. Ez egy számomra igen fontos téma, igen hosszan tudnék erről értekezni. Most lépjünk tovább.

Ahhoz tehát, hogy a „rendszerünk” arányosabb legyen, de továbbra is működőképes, stabil parlamentet eredményezzen, egy jogi küszöb nélküli, vegyes rendszerre van szükségünk. 

Nem is volna érdemes átalakítani minden tekintetben a mostani, vagy inkább az elmúlt évtizedekben fennálló rendszert, de mindenképpen komolyan változtatni kellene rajta, kiemeltképpen a mandátumarányokon.

A rendszerváltozást követő 20 évben is meghatározó volt a rendszer torzító hatása, azonban a 2011-es törvénymódosítással végképp átestünk a ló túloldalára. Ahogy mondani szokták...

2014-től 386-ból 199 képviselő lett. A 176 egyéni mandátumból pedig 106. Ezzel az egyéni képviselők aránya közel 10%-kal megnőtt. Az eddigi 45,6%-ról 53,3%-ra. Ez jelentős változás. És mint már kifejtettem, már előtte is a győztes felé lejtett a pálya.

Ideálisabbnak tartanám – a mostani, illetve az előző állapothoz képest – az egyéni körzetek számának csökkentését. Arányukat 30%-ban, esetleg akörül határozva meg. Számukat pedig 50-80 mandátum közé tenném.

Az egyéni körzetek győztesei (2014)
Narancs:  Fidesz-KDNP / Piros: MSZP-Együtt-DK-PM-MLP
(Forrás: NVI, valasztas.hu)

Az egyéni körzetek számának csökkentéséhez azonban szükség van még egy fontos lépére, mégpedig a parlament létszámának bizonyos szintű emelésére. Ahhoz, hogy ne csökkenjen az egyéni körzetek száma egy minimális szint alá, meg kell növelni a parlamenti képviselők számát. Az ideális létszám – amennyiben 50-80 egyéni körzettel számolunk – 250-280 közé tehető.

Hogy teljesen érthető legyen: azért van szükség az egyéni körzetek számának „szinten tartására”, mert az ország tagoltságát, tulajdonságait tekintve nem volna életszerű, hogy ha csak – mondjuk – 25 vagy 30 körzetre, választókerületre osztanánk.

Ahhoz pedig, hogy legalább 50, vagy mondjuk, 80 egyéni körzetet alkalmazhassunk, és mégis a listás mandátumok legyenek megfelelő többségben; 250-280 fős parlament kell. (Egy ilyen mértékű emelés egyéb okokból sem lenne rossz, de ez egy másik téma.) 

Fontos tényező a második forduló visszaállítása. Nem csak azért, mert ez az egyéni képviselőknek az abszolút többséggel történő megválasztása nagyobb legitimációt biztosít, szembe az egyszerű többséggel. Hanem, mert a második forduló léte hozzájárul a későbbi kormányzóképességhez, illetve jobb lehetőséget biztosít a pártok összefogására.

Nem érintettem eddig a töredékszavazatok és a kompenzáció kérdését. Ezzel kapcsolatban itt most elég annyit megállapítani, hogy a mostani megoldás nem más, mint – egy  nem túl elegáns – kiskapu a domináns párt számára,hogy többletmandátumokhoz juthasson. Viszonylag jól működött 20 évig az előző módszer. Azt volna érdemes alkalmazni, immáron egy országos listára. A mandátumok kiosztására pedig a szintén jól bevált D'Hondt-módszert javasolnám. 

Véleményem szerint elengedhetetlen egy új rendszer esetén megváltoztatni a jelölés és a kampányfinanszírozás szabályait. Ezek a témák minimum önálló bejegyzést érdemelnének… Most nagy vonalakban csak annyit, hogy a jelölés átláthatatlan és visszaélésekre ad lehetőséget. Míg a kampánytámogatási rendszer elszámolási oldala, követelményei önmagukban is nevetségesek. Az eddigi rendszer rosszul vizsgázott. Nem megfelelő. Érdemben kell megváltoztatni. (A pártvezetők egyéni felelőssége önmagában kevés, ha mindeközben el lehet számolni több százmillió forintot két-három tételben, semmit mondó  tartalommal.)

Az új, 2014-ben hatályos szabályok összekapcsolták a jelölés folyamatát és eredményét a pártok anyagi érdekeivel. Ez veszélyes és egyszersmind növeli az egyenlőtlenségeket. Ilyen összefüggésben érdemes lehet a rendszerváltás óta alkalmazott módszereket összevetni, és ez alapján szabályozni ezt a választástechnikai elemet. Két részletet emelnék ki ezzel összefüggésben. Az egyik, hogy az ajánlóívek nem jelentenek jó megoldást. Sem adatkezelési, sem technikai szempontból. A másik, hogy a többes jelölés ötletében azonban „van fantázia”. Érdemes foglalkozni vele. Demokratikusabb, pártok és választók szempontjából egyaránt. Valamivel több jelöltet eredményez, mint „egyes jelölés” lehetősége, ezzel párhuzamosan jobban el is rejti a választó preferenciáját. Ezzel is segítve a választás titkosságát… Összességében jobb feltétételeket jelenthet a valós, demokratikus versenyhez.

Olyan jelölési eljárást javasolnék, ami egyfajta kombinációja a hosszú évekig működő ajánlószelvényes megoldásnak, és a többes jelölés lehetőségének. Minden választópolgárnak a törvényen keresztül megadnám azt a lehetőséget, hogy három egyéni jelöltet támogasson. Ehhez kapna minden választó három cetlit, amire már csak a jelölt nevét, pártállását kellene feltüntetni (vagy azt, hogy független).

A választó adja a támogatást közvetlenül, papírral és aláírással. De nem kell, hogy az adatai tényleg szerepeljenek rajta. Elég csak egy szám és egy vonalkód. Egyszerű és biztonságosabb.

Az egyéb tényezőket tekintve, az aktív választójog korhatárát mindenképpen csökkenteném 16 évre. Míg a passzívat, a választhatóságra vonatkozó jogot csak később, a mostani 18 éves kortól adnám meg. (Az ezzel kapcsolatos minták, példák és viták szintén egy másik bejegyzést igényelnek. Ezt most kihagyom.)

Változtatni kell a választás idején külföldön tartózkodó – hazai lakcímmel rendelkező – állampolgárok szavazási rendjén, és feltételein. Illetve szükséges a határon túli magyarok számára is néhány egyéni körzetet kijelölni. (Román, vagy francia mintára.) Hogy ne csak listán szavazhassanak. Számukra is személyesebbé kell tenni a választást. Ez a közösség érdeke is. Ezzel párhuzamosan érdemes az anyaországi lakcímmel rendelkező, de külföldön tartózkodó választópolgárok számára is megadni a levélszavazás lehetőségét. Tehát, meg kell teremteni az egyenlő feltételeket minden magyar állampolgár számára.

Itt jegyezném meg, hogy a közhiedelemmel ellentétben a határon túli magyarok szavazatai – részben azért, mert csak listára szavazhattak – minimális szinten befolyásolják a választás végeredményét. 
Ettől függetlenül meg kell szüntetni azt az állapotot, hogy az egyik választói csoport privilegizált egy másik, hozzá egyébként hasonlóval szemben. (Most nem foglalkozva azzal, hogy az egyik csoport tagjai esetén biztosan nem beszélhetünk arról, hogy önként mentek volna "külföldre". Míg a másik csoporttal kapcsolatban felhozható az érvek egyikeként, hogy az adott választók „önként” vannak távol a választás napján.)    

Némileg változtatnék a választási bizottságok felépítésén, összetételén is. A bizottságokban – így a Nemzeti Választási Bizottságban is – több teret engedve a demokratikus szemléletnek. Alsóbb szinten akár lehetőséget biztosítva a civil szervezeteknek is, megadva a lehetőséget a szavazatszámláló bizottságokban való részvételre...

Összefoglalásként. A közel 10 milliós Magyarországon, valamivel több mint nyolcmillió választópolgár mellett, a hagyományokat is figyelembe véve egy olyan vegyes választási rendszert tartanék célszerűnek, amely nagyban nem tér el a mostanitól, viszont több listás – arányosan megszerezhető – mandátumot tartalmaz, mint a többségi elv alapján megszerezhető egyéni mandátumot.

A legfontosabb módosítások:

• Jelölési folyamat átalakítása (max. 3 jelölés választónként)
• Választási küszöb eltörlése (természetes küszöb 1% körül)
• Egyéni mandátumok arányának csökkentése (~30%)
• Megfelelő számú új választókerületek kialakítása
• Egyszerű helyett "abszolút többségi" egyéni választás
• A második forduló visszaállítása
• A győztes jelölteknek járó töredékszavazatok megszüntetése
• Átláthatóbb kampánytámogatási rendszer

Tehát, ha szigorúan vesszük, nem új választási rendszerre van szükségünk. Hanem olyan módosításokra, amelyek által egy a hazai sajátosságoknak megfelelő, jól hangolt vegyes választási rendszert kapunk.

Amely „arányosabb” parlamentet, de mégis stabilitást, és kormányképes többséget eredményez. 

* Ilyenek még a médiakörnyezet, a pártok aktivitása, a politikai kultúra általában, vagy például a választói részvétel. És még sorolhatnánk a különböző tényezőket, amelyek közvetve, vagy közvetlenül hatással vannak.

"Az új alaptörvényben, illetve választási eljárásban és szabályokban történt változtatások kisebb vagy nagyobb mértékben, de mind a pártrendszer domináns pártját juttatják előnyhöz. Közvetlenül segítik a mostani kormánypártokat a minél nagyobb arányú mandátumszerzésben."

A magyar választási rendszer változásai (2010-2014)
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/03/24/a_magyar_valasztasi_rendszer_valtozasai_2010

A 2017. okt. 15-i ausztriai parlamenti választások (Nationalratswahl) eredményei:

Előzetes eredmények. / 2013 kontra 2017. / Mandátumok várható száma.

Győztes pártok tartományonként

Legtöbb elért szavazat helyhatóságonként (2017)

Pártok listavezetői

2017-es végeredmények (levélszavazatok nélkül)

Összefoglalva: A Néppárt, a Kurz vezette ÖVP a vártnál kisebb mértékű győzelmet aratott. De így is több mint 4%-kal előzték meg a 2013-as választás győztesét, az SPÖ-t. Amely most is a 4 évvel ezelőttivel szinte megegyező eredményt produkált, azonban valószínűleg ennek ellenére a következő évekre ellenzéki szerepbe kényszerül.

Az FPÖ hat százalékot javított legutóbbi támogatottságán. Így megelőzve a szocialistákat, ezáltal is első számú koalíciós aspiránssá előlépve.

A három "nagyobb" párt versenye mellett a választás legérdekesebb történései az osztrák zöld párthoz kötődnek. Amelynek egyik alapító tagja, Peter Pilz a nyáron kilépett addigi pártjából, és újat alapított. Ez a szintén zöld formáció, a Pilz-lista végül - ha kevéssel is, de - sikerrel vette a 4%-os választási küszöböt. Ami meglepő módon a zöld pártnak nem sikerült! Ami azt jelenti, hogy várhatóan ebben a ciklusban Pilz és csapata látják el a zöldek szövetségi szintű képviseletét. A liberális NEOS gyakorlatilag megismételte az előző nationalrat választásokon elért eredményét. Így most is közel egy százalékkal a küszöb felett végeztek.

A következő 5 évben az osztrák parlament - mint látható - öt párti lesz. 2013-hoz képest egy cserével, a zöldek (részleges) kiesésével, és az (önálló) Pilz-liste megjelenésével.

 A koalíciós egyeztetések még hetekig zajlanak majd. Mint a fentiekből is kiolvasható lényegében minden azon múlik, hogy Sebastian Kurz, illetve az ÖVP az FPÖ-t vagy esetleg a szocialistákat, az SPÖ-t választja.

Október 15-én (vasárnap) lesznek a soron következő parlamenti választások Ausztriában. A közvélemény-kutatási adatok szerint a választások után véget érhet a 2007 óta tartó – szociáldemokraták vezette – nagykoalíció. Vasárnap várhatóan a néppárt jelöltje Sebastian Kurz (ÖVP), jelenlegi külügyminiszter kap megbízást a kormányalakításra. Így a szövetségi kancellár (Bundeskanzler) személyét illetően biztos, hogy lesz változás. A következőkben vessünk egy pillantást az osztrák pártrendszerre, az elmúlt években jellemző erőviszonyokra.

Sebastian Kurz (ÖVP)

Nyugati szomszédunknál belpolitikai viszonylatban a 2016-os év az elnökválasztásról – és a menekültválságról – szólt. Megtartották 2016 áprilisában az elnökválasztás első fordulóját, ez alapján a zöldek jelöltje Alexander Van der Bellen (35%) és az FPÖ jelöltje Norbert Hofer (21%) jutottak tovább. A májusi II. fordulóban Van der Bellen egy százalékkal győzött. Azonban az FPÖ megtámadta az eredményt, ami alapján az osztrák alkotmánybíróság érvénytelenítette azt. Az újabb második fordulót kiírták októberre, azonban – a szavazólapok egy részét érintő technikai hiba miatt – ezt mégis inkább  átették decemberre.

2016. december 4-én aztán a hivatalosan függetlenként induló Alexander Van der Bellen kerekedett felül 53,8%-os végeredményével. Norbert Hofer (FPÖ) 46,2 százalékával szemben.

Mindez azért érdekes, mert jól érzékelteti, hogy az előző év folyamán milyen erős volt az FPÖ, és milyen gyengék voltak a néppártok, az SPÖ és az ÖVP. Eleve a kormánypártok jelöltjei be sem kerültek a második fordulóba. 11-11%-ot értek el. Így az elnökválasztás során a legerősebb "nem FPÖ" jelölt a zöld pártból került ki. Ő is nyerte végül a választást.

2016. decemberi osztrák elnökválasztás - Legerősebb jelöltek, helyhatóság szerint
(Forrás: http://bpwahl.vol.at)

Ha az elmúlt jó két évet vizsgáljuk, azt látjuk, hogy 2015 tavaszán az FPÖ átvette a vezetést a pártok versenyében. 2016-ban többször is elérve a 35%-ot! 2017 tavaszáig meg is tartva az első helyet. Közben a kormánypártok, a szociáldemokraták (SPÖ) és a konzervatívok (ÖVP) támogatottsága 20 és 25 százalék között ingadozott, követve egymás mozgását. Ebből a sávból szakadt ki és tudott erősödni jó egy éve az SPÖ, és ekkor kezdődött az ÖVP egyfajta "mélyrepülése" amely a pártot 20% alá is vitte.

Ez az állapot 2017 nyaráig tartott. Ekkor következett be egy újabb nagyobb változás, amely kialakította a jelenlegi erőviszonyokat. 5 évvel ezelőtt az SPÖ tudott győzni, közel 27%-kal. Az ÖVP 24%-kal második, az FPÖ jó 20%-kal harmadik lett. Jelenleg, 2017 októberében úgy fest, hogy a konzervatívok vezetnek 8 százalékos előnnyel, a második helyért pedig a szociáldemokraták és a "szélsőjobboldaliak" küzdenek egymással, 25-25% körüli támogatottsággal.

A pártok támogatottsága, 2015. szept. - 2017. szept.
(szürkével jelölve a hibahatár)
(Forrás: http://profil.at)

Közvélemény-kutatások

Az utóbbi hetekben megjelent felmérések adatai, biztos szavazók
  (Adatok: http://merkur.de, http://neuwal.com)

A Zöldek a 10-15%-os sávból ledolgozták magukat a küszöb környékére. De ez év májusában a liberális NEOS is még 7-8%-on állt. Most a kisebb pártok együttesen nagyjából 15%-ot érhetnek el. A harmadik ezek közül az ez év nyarán alakult választási párt, a Pilz-lista. Amelyet névadója, a zöldektől kivált parlamenti képviselő, Peter Pilz irányít. Valamivel a 4%-os küszöb felett mérik őket.

A jelenlegi parlamenti pártok kancellárjelöltjei/listavezetői

Összefoglalva. A Néppárt megerősödésével (illetve az FPÖ gyengülésével) – mint a bevezetőben már utaltam rá – a jelenlegi szociáldemokrata kancellárt, Christian Kernt (SPÖ) a 31 éves Sebastian Kurz (ÖVP) fogja váltani. A pártok várható mandátumait nézve, Kurz valószínűleg egy újabb nagykoalíció vezetője lesz. Csak most némileg fordított erőviszonyok mellett. De elképzelhető egy kényszer szülte ÖVP-FPÖ együttműködés is.

A választások eredményeként az osztrák pártrendszer mennyiségi és minőségi tekintetben is kisebb változásokon megy keresztül. A parlamentben a jelenlegi 5 helyett nagy valószínűséggel 6 párt lesz majd jelen a következő 5 évben. Három nagyobb, és három kisebb. Vagy máshonnan nézve, egy valódi néppárt, két erős középpárt, és három rétegpárt, amely utóbbiak mind 1-1 százalékkal vannak csupán a küszöb felett.

A pártok támogatottságának alakulása, 2013. szept. - 2017. szept.
(A választási küszöb 4%)

Tehát elmondható, hogy – jó osztrák hagyomány szerint – 2017 októberétől valószínűleg folytatódhat a nagykoalíciók időszaka.

Az elmúlt 30 évből összesen 7 éven át volt más összetételű kormány, vagyis 23 évig ilyen formában kormányozták Ausztriát.

Az osztrák parlament épülete (Bécs)