Bajnai Gordon Antall József halálának 20. évfordulója alkalmából videóüzenetet tett közzé az interneten. Hátborzongató, hogy valaki kampánycélokra használja a volt miniszterelnök halálát.

jesz-u21-legalabb-ma-hallgasson-bajnai.jpgJól megírt beszéd kétségtelen, de az is biztos, hogy soha nem született volna meg, ha nincs választási kampány Magyarországon. Ha elmondója nem az az ember lenne, aki éppen minden percét arra áldozza, hogy visszaszerezze elvesztett miniszterelnöki pozícióját. Így már hátborzongató hallgatni a keresztény erkölcsről papoló Bajnai Gordont, aki egész életét egy velejéig elkorrumpálódott baloldal szolgálatában töltötte. Aki csak azért lehetett miniszterelnök, mert fő munkaadója, Gyurcsány Ferenc egyszer igazat beszélt egy mikrofonba. Emlékezzünk, hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal – mondta akkor Gyurcsány. Bajnai Gordon ezt a hazug rendszert szolgálta éjjel és nappal. Ebből emelkedett az ország első számú vezetőjévé, ebből a pozícióból pedig bicskanyitogató a keresztény erkölcsről beszélni.

A keresztény-keresztyén erkölcs ismeri a megbocsátást, ezért Antall József pártjának a jogutódja, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség U21 ifjúsága tagozatának tagjai is ismerik. Nem is arra buzdítanak tehát senkit, hogy álljanak bosszút az elmúlt 20 évért, azért a gazdasági és szellemi nyomorért, amit maguk után hagytak a jelenlegi magyar baloldal jeles képviselői. Azért viszont harcolunk, hogy a múlt politikai nemzedéke húzzon el a közéletből, Bajnai, Mesterházy, Gyurcsány hármas tett annyit az antall-i álom tönkretételéért, hogy megérdemelnénk legalább annyit, legalább Antall József halálának évfordulóján csöndben legyenek és maximum leszegett fejjel sunnyogjanak a fal mellett. A szívből emlékezők legalább ezen az egyetlen napon emlékezhessenek békében és nyugalomban Antall Józsefre. Mindehhez pedig köszönjük a megértést, az empátiát.

„A demokráciát nem kimondani, hanem organizálni kell. Könnyű kimondani, ha nem lőnek. Könnyű kimondani, ha nem verik szét a tüntetést. Könnyű kimondani a szabadságeszméket, ha van rá lehetőség. De ennél sokkal, de sokkal nehezebb megszervezni, működőképessé tenni és fenntartani azt, amit a szabadság jegyében elértünk.” (Antall József, 1991. 03. 15.)


Budapest, 2013. december 12.

Bajkó-Sokoray István
ügyvezető alelnök, JESZ U21

(eredeti: http://jesz.hu/u21-kozlemeny/jesz-u21-legalabb-ma-hallgasson-bajnai)

A bejegyzés trackback címe:

https://bajko-sokoray.blog.hu/api/trackback/id/tr395695302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása