Vasárnap délután Frank-Walter Steinmeiert választották Németország Szövetségi Elnökévé (Deutscher Bundespräsident).

A Bundesversammlung ("Szövetségi Összejövetel" vagy "Szövetségi Gyűlés") a várakozásoknak megfelelően nagy többséggel, már az első körben 931 szavazattal választotta meg az új elnököt. Steinmeier - széles párttámogatásnak köszönhetően - a szavazatok több mint 73,8%-át szerezte meg. (103-an tartózkodtak, 21 érvénytelen szavazat volt.)

A Bundesversammlung összetételéről, az elnök feladatairól, jogköréről, és megválasztásának módjáról decemberben írtam részletesen.


bundesprasidentenwahl2017.jpg

16. Bundesversammlung (2017. február 12.)
A Reichstag plenáris terme, ahol normál esetben a Bundestag ülésezik

 

Végeredmény:

Jelölt Pártok Szavazatok
Frank-Walter Steinmeier SPD, CDU/CSU, FDP, Grüne 931
Christoph Butterwegge Die Linke 128
Albrecht Glaser AfD 42
Alexander Hold FW, BVB/FW 25
Engelbert Sonneborn Piratenpartei, Die Partei 10

 

Az első körös mandátumszerzéshez abszolút többség kellett. Ez azt jelenti, hogy a - most - 1260 fős testületből minimálisan 631 delegált szavazatára volt szükség.

frankas-walteris-steinmeieris-71611916.jpg

Frank-Walter Steinmeier (SPD), Németország 12. Szövetségi Elnöke


Steinmeier egyértelműen az SPD jelöltje volt, azonban viszonylag hamar biztosították támogatásukról az uniópártok (CDU, CSU) is, illetve az FDP, majd később a zöldek.

A volt külügyminiszter - aki jogot és politikatudományt végzett - már 1975 óta tagja a szociáldemokrata pártnak, Alsó-Szászországban kezdett politizálni, 1993 óta lát el közfeladatokat.

Steinmeier 1998-tól tevékenykedik szövetségi szinten, ekkortól Gerhard Schröder hírszerzési ügyekkel is megbízott államtitkára, majd egy évre rá már kancelláriaminiszter. Egészen 2005-ig. A 2005 és 2009 között regnáló nagykoalíció külügyminisztere. 

2009-ben ő volt az SPD listavezetője, kancellárjelöltje, de vereséget szenvedett a kereszténydemokrata Angela Merkellel szemben. 2009-2013-ig a szociáldemokraták frakcióvezetője a Bundestagban. 2013 decemberétől 2017 januárjáig, második cikluson át töltötte be a külügyminiszteri posztot. Viszonylag későn lett a Bundestag tagja, 2009-től mostanáig volt képviselő. 

Megválasztásával elnöki mandátuma már meg is kezdődött (hivatalosan majd március 19-én), a megbízatása 5 évre szól. (Megszakítás nélkül egyszer választható újra.)

Németország Szövetségi Elnökeinek listája:

Név

Párt

Hivatali idő

Választás éve

Theodor Heuss (1884-1963)

FDP

1949-1959

1949/1954

Heinrich Lübke (1894-1972)

CDU

1959-1969

1959/1964

Gustav Heinemann (1899-1976)

SPD

1969-1974

1969

Walter Scheel (1919-2016)

FDP

1974-1979

1974

Karl Carstens (1914-1992)

CDU

1979-1984

1979

Richard von Weizsäcker (1920-2015)

CDU

1984-1994

1984/1989

Roman Herzog (1934-)

CDU

1994-1999

1994

Johannes Rau (1931-2006)

SPD

1999-2004

1999

Horst Köhler (1943- )

CDU

2004-2010

2004/2009

Christian Wulff (1959- )

CDU

2010-2012

2010

Joachim Gauck (1940- )

Pártnélküli

2012-2017

2012

Frank-Walter Steinmeier (1956- )

SPD

2017-

2017

 

A Szövetségi Elnök megválasztásával a német politikai élet mostani fejezete lezárult. Holnaptól "kezdődik", felerősödik a választási kampány. Hiszen 224 nap múlva szövetségi választások lesznek. Következő posztomat én is megint ennek szellemében írom majd...


A témához kapcsolódó előző bejegyzésem:

Elnökválasztás lesz Németországban
http://bajko-sokoray.blog.hu/2016/11/12/elnokvalasztas_lesz_nemetorszagban

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bajko-sokoray.blog.hu/api/trackback/id/tr112249564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Végre egy normális témával foglalkozó, érdekes és tárgyilagos blog! Csak így tovább, sok sikert!

Azért annyit megjegyeznék, hogy a Bundestag a szövetségi gyűlés, úgyhogy a Bundesversammlungnak nem lehet ugyanez a neve. Esetleg szövetségi küldöttgyűlés? A pártnélküli pedig talán inkább pártonkívüli lehetne.
@Gerardus A. Lodewijk: Köszönöm. A Bundesversammlung fordításával mindig bajban vagyok. Magyarul ugyanúgy szokták fordítani, mint a Bundestagot... Szerintem a "Szövetségi Összejövetel" a legjobb fordítás, ha el akarjuk kerülni a két alkotmányos intézmény összekeverését... A pártonkívüli valóban szebb, hajlamos vagyok túlságosan szó szerint fordítani. Amitől néha kicsit idegenül hangzik a végeredmény...
süti beállítások módosítása