De a régi szövetségi kancellárnak, Angela Merkelnek.

Szeptember 24-én, vasárnap tartották a  szövetségi parlamenti választásokat Németországban. Egy viszonylag csendes kampány után a választáson 76%-os részvétel mellett választották meg a Bundestag 709 tagját. (A német választási rendszerről néhány napja írtam egy bejegyzést, videókkal ellátva...) Az eredményeket tekintve a választók véget vetettek az eddigi CDU/CSU-SPD nagykoalíciónak, a következő hetekben pedig egy úgynevezett "Jamaika" koalíció alakul. Az uniópártok, az FDP és a Zöldek részvételével. Mindjárt megnézzük, hogy miért...

A kereszténydemokraták a vártnál kisebb arányban nyertek a választáson. Érdekes módon nem csak a CDU veszített sok szavazót országosan (ez a menekültválsággal összefüggésben várható volt), de a CSU Bajorországban − önmagához képest − igen gyengén muzsikált. Az uniópártok most tulajdonképpen úgy győztek, hogy a szövetségi köztársaság fennállása óta a leggyengébb eredményüket érték el.

ard_205263.jpgElőzetes végeredmények (Forrás: ard.de)

Hasonlóan a nagy vesztesekhez, a szociáldemokratákhoz, akik viszont gyenge teljesítményükkel most ellenzékbe kényszerülnek. Listán rosszabbul szerepeltek még az utóbbi napok előrejelzéseinél is, 20,5%-ot elérve. Pedig amikor Martin Schulz az Európai Parlamentből visszatért a német politikába, és januárban átvette az SPD irányítását 22-23%-on álltak. És közben volt, hogy feljöttek 30% fölé is! Innen sikerült a mostani történelmi mélypontot elérni. Így érthető, hogy Schulz még a választások estéjén bejelentette, hogy mindenképpen ellenzékbe vonulnak.(Nem mond le, marad a párt élén.)

kozvelemeny201709.pngA választások előtti utolsó felmérések adatai.
Az utolsó oszlopban a választások eredményei.
(Forrás: wahlrecht.de)

A mostani választás - igazi - győztesei a középpártok. A zöldek a kutatások eredményeivel ellentétben nem rontottak valamelyest a 4 évvel ezelőtti támogatottságukhoz képest, hanem némileg erősödni is tudtak. Alapvetően a párttal kapcsolatban a német társadalomban a kettősség jellemző. Sokan lettek az elmúlt évtizedekben környezettudatosak, mondhatni zöldek. Csak hogy ezzel párhuzamosan a néppártok is egyre jobban felvették ezt a témát saját téziseik közé. Elég, ha például az atomerőművek lekapcsolásra, illetve ezzel párhuzamosan az alternatív energia támogatására, terjedésére gondolunk. Tehát, a Günen hozták gyakorlatilag azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt választásokon. Azonban most ez a kialakult erőviszonyoknak köszönhetően arra is elegendő lesz, hogy kormánypárt legyenek.

A szélsőbaloldali Linke − minimálisan ugyan, de − szintén növelni tudta mandátumainak számát. A volt állampárt elsősorban továbbra is a "kelet-német" szavazókra támaszkodik. (Ahogy az AfD is.) Így sikerült a régióban 5 egyéni mandátumot is megszerezni. Illetve megverni hatból öt tartományban az SPD-t, vagyis a szociáldemokratákat. A volt kelet-német államokban mindenhol a 2.-3. legtöbb szavazatot sikerült megszerezniük, de például Berlinben másodikok lettek. A CDU mögött.

ard_205258.pngAz egyéni körzetek győztesei (Forrás: ard.de)

mandatumok_tabla2017.pngMandátumok száma, 2013-2017
(Direkt
mandate - Egyéni, Listenmandate - Listás, Gesamtmandate - Összesen)
(Forrás: wahlrecht.de)

Az FDP, a nemzeti-liberálisok 4 év után sikerrel vették az akadályt és kerültek vissza az alsóházba. Méghozzá történelmük ötödik legjobb eredményével. A párt, amely a Szövetségi Köztársaság megalakulása, tehát 1949 óta a több mint a kormányok 75%-nak tagja volt, most is igen komoly szerephez jut: nélkülük nem folytathatná Merkel. Egész pontosan legfeljebb egy nagykoalíció élén, amiből úgy tűnik, hogy mind a két félnek igen csak elege lett. 1982 óta az FDP − kimondva vagy kimondatlanul − a CDU természetes szövetségese. Így sokan mint polgári alternatívaként szavaztak rájuk, illetve valószínűsíthetően jó páran pedig azért, hogy Merkel szociáldemokraták nélkül folytathassa.

Az AfD − mondhatni − a félelmeknek megfelelően igen jól teljesített: három egyéni körzetben is győzni tudtak, miközben a 16 állam egyikében, Szászországban listán − csak egy hajszállal úgyan, de − a legtöbb (!) szavazatot kapták. Az Alternative für Detschland 94 mandátummal a harmadik legerősebb párt lesz a most megalakuló Bundestagban.

mandatumok2017.pngMandátumok száma pártonként az új Bundestagban
(Forrás: bundeswahlleiter.de)

Láthatjuk, hogy egy igen széles spektrumú német alsóházat generált a mostani választás. Több értelemben is. Ideológiai és arányok tekintetében egyaránt. Miután az FDP visszatudott kerülni szövetségi szintre, és az AfD-nek is sikerült bejutnia, a parlamentben 7 párt lesz jelen, ketten pártszövetségben (az uniópártok), öten pedig önálló frakcióval. Ilyen sokan, ennyi politikai erő a háború utáni évek óta nem volt jelen a szövetségi parlamentben.

Az összetételt és az arányokat vizsgálva politikailag egy sokkal mozgalmasabb négy évnek tekint elébe Németország. Merkelnek biztos, hogy nehezebb dolga lesz. Hiszen hiába lesz továbbra is komoly mandátumtöbbség mögötte (393 fő), két koalíciós partnerrel kell ezentúl együttműködnie. Mint már utaltam rá az FDP-vel könnyebben meg fogják találni a közös hangot, azonban a zöldekkel a kereszténydemokraták szövetségi szinten még soha nem kormányoztak együtt. Ilyen tekintetben is premiert látunk. Ahogy az AfD bekerülése is némileg új helyzetet teremt. Szélsőjobboldali párt a háború óta nem volt tagja a Bundestagnak. Most viszonylag komoly mandátumtöbbséggel ott lesznek. Ráadásul szavazóiknak egyfajta vadászatot, felelősségre vonást ígértek Angela Merkellel szemben. (A menekültek "korlátlan" beengedése miatt.) Ebben nem igazán lesznek politikai partnereik, de eszközeik, országos fórumuk és sajtónyilvánosságuk viszont igen.

 

A választás részletes eredményei

eredmenyek_tabla2017.png
(Forrás: bundeswahlleiter.de)

 

Bundestagswahl 2017

A témához kapcsolódó néhány bejegyzésem:

A német választási rendszer
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/09/22/a_nemet_valasztasi_rendszer

Egy hónap múlva szövetségi választások lesznek Németországban
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/08/25/egy_honap_mulva_szovetsegi_valasztasok_lesznek_nemetorszagban

Németország felülnézetből - Egy kis választási földrajz
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/03/02/nemetorszag_felulnezetbol_egy_kis_valasztasi_foldrajz

Az utolsó két tartományi választás a Bundestagswahl előtt
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/05/06/az_utolso_ket_tartomanyi_valasztas_a_bundestagswahl_elott

A legutóbbi három Bundestagswahl eredményei (2005-2013)
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/01/18/a_legutobbi_harom_bundestagswahl_eredmenyei_2005

Válaszd a Hazait!

A bejegyzés trackback címe:

https://bajko-sokoray.blog.hu/api/trackback/id/tr8812894404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

En ezt ugy ertekelem, hogy a nemetek maguk sem tudjak, mit akarnak. Nincs egy osszetarto ero ami hatekonyan tudna majd iranyitani. Szerintem problemas 4 eve lesz a nemeteknek.
És az is kérdés, hogy lesz-e, és ha igen, milyen irányú hangsúlyeltolódás a német-magyar viszonyban.
@kugi:

Érdekes lesz látni, hogyan fog a Merkelschlampe úgy közeledni az Orbán képviselte bevándorlás-szigorításhoz, hogy közben továbbra is Orbánt fenyegeti egyre durvábban. Bár semmi kétségem afelől, hogy meg fogja oldani.

Ahogy az is érdekes lesz, miképpen jön ki egymással a koalícióban az FDP és a zöldek, akik ugye a bevándorlásról eléggé ellentétes állásponton vannak.
youtu.be/g71P_fGX4lw?t=13m20s

Érdemes meghallgatni, már ott is megy a riogatás és a rettegés...

Ami meg a milliós bevándorlótömeget illeti, erről is világosan beszél az AfD.
A németek egy részének elege lett Merkelből, illetve Schulz sem tudott alternatívát felmutatni. Ennek elsősorban az az oka, hogy együtt kormányoztak 8 éve, így egy csomó területen Schulz abba futott bele, hogy igazából a közös kormányzást kritizálja, ha Merkelt kritizálja.
Emiatt a német szavazók a kis pártokhoz mentek, mind az FDP, a Zöldek és az AFD is erősödött, a Linke (Baloldal) pedig szinten maradt.
Mivel az SPD és a CDU/CSU néppártok, nem nagyon tudtak olyan rétegakaratokat közvetíteni, mint az FDP (tradicionálisan liberális gazdaságpolitika, uniós német finanszírozás emelésének megakadályozása - eurozóna közös budget ne legyen stb.), a Zöldek (Hagyományos zöld program a társadalomban és iparban, plusz bevándorlásbarát társadalompolitika) vagy az AFD (euroszkepticizmus, iszlámellenesség, muzulmán és arab bevándorlóellenesség).
Mindegyik kisebb párt olyan igényeket fogott meg, amiket a nagyok nem tudtak. Az FDP asszem fogalmazott meg üzeneteket a digitalizációról és a képzés fontosságáról, ahogy az SPD is, csakhogy az SPD-nél ennek kisebb volt a hatása. A CDU/CSU fű alatt ugyanúgy a menekültáradat csökkentésében érdekelt, mint az AFD, a CSU szárny iszlámellenes is, azonban az AFD mégis teljes mellszélességgel tudja ezt képviselni. Merkel viszont nem akart szembemenni korábbi pozíciójával, illetve elveszíteni a középen nyert szavazókat, ezért nem tud nyíltan ilyen hangokat megütni.

Magyarországnak félig-meddig jó hír az eredmény. Elsősorban azért, mert nem Schulz nyert és a szocdemek kikerültek a kormányból. Másrészt mert egy 40% körüli CDU/CSU eredmény esetében Merkelék válogathattak volna a partnerek között. Így valószínűbb, hogy végigvitték volna Macronnal a kétsebességes unió tervét. Viszont jelenleg rá vannak kényszerülve egy olyan koalíciós partnerre, akik nem adják majd könnyen a hozzájárulásukat.
Ezzel végleg befellegzett a Merkel-Macron tengelyről szőtt álmoknak. Manuka népszerűsége beleállt a földbe, a mutti pedig igencsak le lesz kötve belpolitikailag: két kis hisztis koalíciós partner, és egy megizmosodott Afd, akik már bejelentették, hogy hajtóvadászatot indítanak ellene.:)
A jelenlegi vàlasztàsi eredmények arra utalnak, hogy lassan vége lesz a 2vh utàn Németorszàgra kényszerített, az àllampolgàrokat gyermekként kezelő politikai rendszernek , és valódi alternatívàk jönnek...Talàn elindul a CDU- ban is egy belső erózió, és eltàvolítjàk az àljobboldali- àlkonzervatív ügynököket, a Muttit meg bírósàg elé viszik a több millió , ismeretlen hàtterű és szàndékú vadember beengedésért...Mert az illegàlis migràció nem 2015- ben kezdődött, hanem 10-15 éve folyik Merkel tàmogatàsàval...
@MEDVE1978:

" Elsősorban azért, mert nem Schulz nyert és a szocdemek kikerültek a kormányból."

Dafür kommen die Grünen in die Koalition, die nicht weniger als die SPD darauf erpicht sind, die Islamisierung Deutschlands fortzusetzen.

Dabei sollte man auch beachten, daß das auch der Merkelschlampe zugute kommt, da sie unter dem Vorwand, unter dem Druck der Grünen zu sein, die Eindämmung der Migration sabotieren kann.

Ich wäre nicht überrascht, wenn die Schlampe nach dem Wahlsieg - so knapp der auch ausgefallen sein mag - ohne Skrupel die Einsiedlung von Muslimen fortsetzen würde.

@Brix:

"a Muttit meg bírósàg elé viszik a több millió , ismeretlen hàtterű és szàndékú vadember beengedésért"

An der Pressekonferenz der AfD heute Vormittag wurde das schon angedeutet.
@captaing: Miért ne tudnák? Éppen az a helyzet, hogy náluk van választási lehetőség. Minél színesebb és összetettebb a társadalom, annál változatosabb politikai érdekképviselet jelentkezik. A választási térképek alapján egyértelmű, az AfD előretörése annak köszönhető, hogy a tradicionális "nyugati" pártok a politikájukban figyelmen kívül hagyják a volt NDK-s részek lakosságának igényeit, ezért elfordultak tőlük.
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ha mindenben ugyanazt az álláspontot képviselnék, akkor nem koalíciót kellene kötniük egymással, hanem egy párttá egyesülniük.
@chrisred:

Ez igaz, de a Zöldek és az FDP tűz és víz.
Azert annyit erdemes tudni, eszben tartani, az AFD csak a mai tulzasba vitt polkorrektseg miatt van szelsöjobboldalinak titulalva, illetve azert mert ö van a jobboldal szelen, nem azert mert abszolut ertelemben lenne szelsöseges v. naci. Abszolut ertelemben kb. Helmut kohl, az NSZK talan legnagyobb kancellarja nezeteit hozza, csak a vilag ennyit valtozott 35 ev alatt :)
Ilyen demagog cimkezessel es logikaval (aki a szelen van szelsöseges) a Linke egy szelsöbaloldali, kommunista part, akit ugyanugy el kellene utasitani minden mas partnak.
csak ugyebar a mult miatt itt a politikai spektrum jobb szele a mumus, nem pedig a semmivel nem jobb szelsöbalosok.
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Vasárnap este volt a ZDF-en a Berliner Runde, ahova meghívták a pártok vezetőit.

Megkérdezték a Grünent képviselő nőt, hogy mit gondol Magyarország unióból történő kizárásáról (!). Erre az egyértelműen azt mondta, hogy ő Kelet-Németországban nőtt fel és tudja, hogy Kelet-Európában az emberek helyzete milyen, ahogy azt is, hogy Magyarországon van ellenzék is. Ezért kategórikusan elutasítja azt, hogy ki legyenek ezek az országok zárva.

Ezzel szemben az SPD-s Schulz minden esetben támadta Magyarországot: a Brexitről kérdezték - itt látszott, hogy nagyon beakadt nála Magyarország - külön elvonatkoztatott, hogy a britek sem akarják betartani az EU-s jogot és a magyarok se, egyiknek sincs helye szerinte az unióban.

Ebből a szempontból a Zöldek valamivel jobbak talán Magyarországnak.
@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Emellett nem hiszek abban, hogy Merkel 2015. szeptemberében azért hozta meg a beengedő döntést, mert annyira humánus volt. Számításból döntött.

Az ok pedig nagyon egyszerű. 2015. nyarán Merkel szerepelt egy TV műsorban, ahol arra kérdezték, hogy mi lesz egy afgán (vagy pakisztáni?) kislánnyal, ha elutasítják a menedékkérelmét. Merkel azt válaszolta, hogy akkor el kell mennie. Erre a kislány sírva fakadt.

Emlékszem a német sajtó darabokra szedte emiatt, illetve kegyetlennek mutatta. Merkel rájött, hogy ha szeptemberben nem engedi be a menekülteket, akkor egy idő után a német sajtó és az általa feltüzelt közvélemény inhumánusnak és tehetetlennek fogják mutatni, valamint még meg se tudja akadályozni, hogy a menekültek elérjék Németországot. Kivéve ha bezárja a határokat, az pedig csúnya riportokat eredményez, amiket eddig a "barbár" magyarokról mutatott a humánus nyugati média.

Ezért Merkel úgy döntött, hogy beengedi a szeptemberi kontingenst, rohadtul nem számolva azzal, hogy még betódul mögéjük 800.000 másik.
Viszont a rendszer itt bedőlt: kiderült, hogy a görögök nem akarnak határőrt játszani és nem vállalják, hogy aztán ők legyenek a gonoszok, a balkáni országok egyetlen érdeke, hogy továbbintsék a sok nincstelent, Magyarországnak elege lett abból, hogy csak mészárosnak állítják be, az osztrákok Faymannal pedig kb. arra képesek, hogy átengedjék az országon a menekülteket, abban reménykedve, hogy minél kevesebben maradnak.

Ezután valószínűleg Merkel látta, hogy ez milyen katasztrofális döntés volt, de ráült a Gutmensch hullámra és továbbra is a humánus nyugati megmentőként prezentálta magát. Ezzel középről szerzett szavazókat, illetve nemzetközi elismerést, viszont vesztett masszívan szavazókat a CDU/CSU jobboldali részéről. Olyan embereket is elvesztett, akik átlátták, hogy ezzel 800.000 képzetlen, nyelvet nem ismerő, eltérő kultúrájú embert hoz be az országba, akiknek az integrálása súlyos euró tízmilliárdokba kerül.

Ezt követően Merkel nem csinált mást csak hagyta, hogy mások elvégezzék helyette a piszkos munkát. Ezzel megnyerte azt, hogy továbbra is a humanista színben tűnhet fel, viszont a tranzitországoknak kurvára elege lett abból, hogy menekültek blokkolják közlekedési útvonalaikat, ezért lezárták azokat.

Ahol ez nem történt meg, ott Merkel csendesen a háttérben kiszerződte a határőr szerepet a törököknek.

Szerintem Merkel továbbra is racionálisan fog eljárni, érdekei szerint. Nincs több tömeges menekültbeengedés, egyszerűen azért, mert többet árt a CDU/CSU-nak (-8%), mint használ. Viszont lesz szimbolikus beengedés, hogy a Zöldeknek is adjon valami koncot, meg megmaradjon a humaista kép.
@MEDVE1978:

Logikus a gondolatmeneted, én valahogy mégsem tudok bízni a Merkelschlampéban. Bár tény, hogy a Willkomenskultur-eufória már elmúlt, és a súlyos szavazatvesztés is talán elgondolkodtatja.