Azután, hogy 10 napja a CDU megnyerte a tartományi parlamenti választásokat Németország legnagyobb államában, hivatalosan is megkezdődtek a koalícióról szóló egyeztetések a kereszténydemokraták, illetve a nemzeti-liberálisok között. A választást megelőző hetekben készült közvélemény-kutatások vegyes képet mutattak, nem jelezték egyértelműen egyik néppárt győzelmét sem. De hát, a választás tényleg elég szoros volt. A CDU (33%) végül több mint 6%-ot javított, az SPD (31,2%) 8%-ot rontott az 5 évvel ezelőtti eredményekhez képest. Az utóbbi kicsit meglepő, hiszen alapvetően egy baloldali tartományról beszélünk. Az FDP kiemelkedően jó szereplése, a zöldek gyengélkedésével kombinálva pedig megadta a kegyelemdöfést az eddigi Nordrhein-Westfalenben működő SPD-Gürne koalíciónak.

nrw-wappen90.pngBevezetésképpen először ismerkedjünk meg röviden az eddigi tartományi választások eredményével. Majd vessünk egy pillantást a választást megelőzően publikált közvélemény-kutatási adatokra, illetve a tartomány választási rendszerére. Végül vizsgáljuk meg, hogy most milyen eredmények születtek. Zárásképp pedig − a szeptemberi szövetségi választásokra való tekintettel – nézzük meg, hogy országos szinten hogyan állnak a pártok a népszerűségi versenyben…

 

1947-től 2012-ig

Mint már utaltam rá Észak-Rajna-Vesztfália inkább baloldali összetételű tartomány. Ezt jól mutatja, hogy 1966-tól napjainkig csupán 5 évig, egy cikluson át volt az államnak kereszténydemokrata miniszterelnöke (akkor is egy CDU-FDP együttműködés élén). Ha a Szövetségi Köztársaság egész történetét vizsgáljuk – 1947-től – 48 éven át az SPD vezette az államot.  

nrw_state_election_results.png

 

Miniszterelnökök pártállása, Észak-Rajna-Vesztfália (1947-2017):

1947-1956 Karl Arnold CDU
1958-1966 Fritz Steinhoff SPD
1966-2005 Franz Meyers, Heinz Kühn, Johannes Rau, 
Wolfgang Clement, Peer Steinbrück
SPD
2005-2010 Jürgen Rüttgers CDU
2010-2017 Hannelore Kraft SPD


Az elmúlt 70 évben tehát 48 évig volt a tartománynak a szociáldemokraták által delegált, 22 éven át pedig kereszténydemokrata miniszterelnöke (Ministerpräsident).

 

Közvélemény-kutatási adatok

Az állás az utolsó két hétre igen szoros lett. Az ezt megelőző 3 hónapban a szociáldemokraták stabilan vezettek. Volt, hogy több mint 10%-kal! Ezt sikerült a – helyi – CDU-nak igen sikeresen ledolgoznia. Általánosságban érdemes megjegyezni, hogy az eredmények tükrében a kutatások viszonylag pontosak voltak.

kozv_nrw_201705.png

Közvéleménykutatási-adatok a tartományra vonatkozóan, az első és az utolsó sorban a választási eredmények (Forrás: wahlrecht.de)

Egyedül a Linke bejutását illetően mondhatjuk, hogy elégé mellélőttek. Hiszen a szélsőbaloldali pártot az elmúlt nagyjából két évben végig a küszöb felett mérték (5-7%). Ez látszódott az utolsó hetekben is. Tehát, itt a közvélemény-kutatások kis pártokra gyakorolt negatív hatásairól nem beszélhetünk. Mégis hiányzott a Bal(párt)nak 0,1% a sikerhez.

 

Választási rendszer

Az itteni tartományi szisztéma nagyon hasonlít a szövetségi szintről is ismert „megszemélyesített arányos” rendszerhez. Vegyes rendszer, zárt listákkal, 5 százalékos választási küszöbbel. 128 egyéni körzettel, amelyhez társul minimum 53 listás mandátum. A választás egy fordulós.

A legnagyobb eltérés az egyéni körzetek és a listás mandátumok arányában van. Míg a Bundestag esetében – választási eredménytől függően – hasonló számú egyéni és listás képviselő kerül be a parlamentbe (299 illetve 299+), addig Észak-Rajna-Vesztfáliában az egyéni körzetek aránya inkább 2,5-e a listás helyeknek. (A tartományi parlament létszáma minimum 181 fő, jelenleg 199.)

Fontos különbség, hogy itt nincs alternatív választási küszöb, csak a már említett 5%-s mennyiségi explicit, amely a listás mandátumokra vonatkozik. Ezen mandátumok kiosztása Sainte-Laguë módszerrel történik.

 

Landtagswahl 2017

Az összesített szavaztok alapján a CDU 33%-ot, az SPD 31,2%-ot, a Zöldek 6,4%-ot az FDP 12,6%-ot az AfD pedig 7,4%-ot szerzett. Mint a fenti táblázatban is láthattuk, ez a kereszténydemokraták esetében 6,7%-os növekedést, az SPD esetében 7,9%-os veszteséget jelent.

nrw_eredmenyek_2017.png

A tartományi törvényhozási választások végeredményei,
Észak-Rajna-Vesztfália (2017)

A középső két oszlopban az egyéni jelöltekre adott szavazatok, a baloldali két oszlopban pedig a listás eredmények (Adatok: Landeswahlleiter NRW)

 

Az eddigiekből talán már kitűnt, hogy a választás (másik) nagy nyertese az FDP. Amely nem csak hogy az országos kutatási eredményeket tudta felül múlni, de az 5 évvel ezelőtti támogatottságára is rá tudott tenni 4%-ot. A zöldeknek sikerült gyakorlatilag megfelezni a helyi támogatottságukat. Amit egyrészt köszönhetnek a párt országos gyengélkedésének, illetve saját listavezetőjüknek, Sylvia Löhrmannak. Aki a tartomány eddigi oktatási minisztere és miniszterelnök-helyettese volt, és a kampány során igen kellemetlen helyzetbe hozta saját magát és ezáltal pártját is. (Kiderült ugyanis, hogy csak kampányrendezvények előtt ült át elektromos autójába, amúgy egy benzingőzös A8-assal furikázott...)  Az AfD-re, illetve a Bal(pártra) még lejjebb  kitérek.

Mint már írtam ebben az államban a választási rendszert az egyéni körzetek dominálják. Az összesen 128 körzetből ezúttal 72-őt a CDU, 56-ot pedig az SPD tudott megszerezni. A körzetek száma fix, azonban az egész parlament létszáma képlékeny (minimum 181 fő).

A választási eredmények alapján a következő tartományi törvényhozás 199 fős lesz. A mandátumok megoszlása a következőképpen alakul: 

 nrw_mandatumok_2017_580.png

Mandátumarányok az új törvényhozásban,  Észak-Rajna-Vesztfália (2017)
(Forrás: Landeswahlleiter Nordrhein-Westfalen, www.wahlergebnisse.nrw.de)

Mint láthatjuk, a kereszténydemokraták és a nemzeti-liberálisok együtt 100 mandátummal rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy egyetlen egy képviselővel lesznek csupán többségben. Ez igen nagy pártfegyelmet és összetartást igényel majd a leendő kormánytöbbség képviselőitől. (Különben kisebbségi kormányzás, majd előrehozott választások következnek...)

 

A CDU és az FDP vezetői nem néznek könnyű tárgyalások elé. Még akkor sem, ha a kampányban mindketten a helyi kormány leváltásának ígéretével indultak harcba, és annak ellenére sem, hogy a két párt – az ’50-es és ’60-as évek után –1982 óta egymás természetes szövetségesének számít.

(Ekkor a ciklus közepén az FDP irányt váltott, és konstruktív bizalmatlansági indítvány keretében együttműködött a szociáldemokrata Schimdt kancellár leváltásában, hatalomra segítve Helmut Kohlt, aki egy előrehozott választás után összességében 16 évig vezette Németországot.)

2005 és 2010 között együtt vezették az államot. De hiába a hosszú közös múltra visszatekintő együttműködés, egyes társadalmi, illetve még inkább gazdasági kérdésekben komoly kompromisszumokra lesz szükség, az FDP nem fogja könnyen adni magát. De nyugodtan kiindulhatunk abból, hogy heteken belül a kereszténydemokrata Armin Laschet lesz Észak-Rajna-Vesztfália új miniszterelnöke. 

 

Négy hónappal a Bundestagswahl előtt

A kereszténydemokraták kezdik visszanyerni két évvel ezelőtti támogatottságukat. Ezt mutatja a három legutóbbi megnyert tartományi választás, ahogy a közvélemény-kutatók országos adatai is. Közben az SPD újra gyengülni kezdett. Még nem érték el a januári szintet, de most már biztosan kijelenthetjük, hogy a "Schulz-hatásként" emlegetett jelenség átmeneti volt. Ma azon a szinten állnak, ahol 2013-ban.

kozv_d_201705.png

Közvéleménykutatási-adatok a szövetségi szintre vonatkozóan, az utolsó oszlopban a 4 évvel ezelőtti választási eredmények (Forrás: wahlrecht.de)

A zöldek a ciklus közbeni átlagosan 10% körüli támogatottságukról az elmúlt hónapokban a 7-8%-os sávba estek vissza. (2016-ban végig 11-12% között mozogtak!) Ez összefüggésben lehet az SPD ekkortól számítható relatív erősödésével, ahogy az FDP növekedésével is. A nemzeti-liberálisoknak újabb lökést adhat a mostani Észak-Rajna-Vesztfáliai eredmény, de az FDP már több mint egy éve – újra – biztos bejutónak számít.

A Linke, vagyis a "Bal" – a mostani szövetségi számok alapján – szintén biztos részvevője lesz a következő Bundestagnak. Talán még a frakció létszámát is növelni tudják. Hiszen, annak ellenére, hogy a nyugati országrészben még mindig nem túl népszerűek, keleten egészen más a helyzet. Ahogy az AfD esetében is. A szélsőjobboldali, populista párt támogatottságának megoszlása sokkal differenciáltabb, de ők is a volt kelet-német tartományban igazán erősek. Összességében azonban az Alternaive für Deutschland növekedése már az előző év decemberében elérte csúcspontját. Az elmúlt három hónapban 8-9%-on stabilizálódtak. Ez természetesen biztos bejutást jelent, hiszen szövetségi szinten (is) a küszöb 5%. Azonban ha a támogatottságuk ezen a szinten marad, esetleg némileg még visszaesik, az megkönnyíti egy a CDU/CSU pártszövetség, illetve az FDP közötti országos koalíció létrejöttét. (Hiszen az AfD kormányképtelen erő, minél kevesebb mandátumot vonnak ki a képletből, annál könnyeben jön létre egy mérsékelt kormány.)

Ahogy már többször utaltam rá: 2017 szeptemberében nagyon sok fog múlni a Zöldeken és az FDP-n. Az ő kettejük választási szereplése döntheti el, hogy milyen kormány alakul majd a következő 4 évre. Egy ezen a szinten stabilizálódó, esetleg tovább erősödő nemzeti-liberális párt valószínűleg CDU/CSU-FDP kormányt, egy visszaerősödő zöld párt pedig SPD-Grüne koalíciót jelenthetne...

 

Bundestagswahl 2017

A témához kapcsolódó előző bejegyzéseim:

Az utolsó két tartományi választás a Bundestagswahl előtt
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/05/06/az_utolso_ket_tartomanyi_valasztas_a_bundestagswahl_elott

Saar-vidék: nagy arányú CDU győzelem a tartományi választáson
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/03/26/saar-videk_nagy_aranyu_cdu_gyozelem_a_tartomanyi_valasztason

A legutóbbi három Bundestagswahl eredményei (2005-2013)
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/01/18/a_legutobbi_harom_bundestagswahl_eredmenyei_2005

Választási eredmények (1990-2002)
http://bajko-sokoray.blog.hu/2016/12/06/kilenc_honap_mulva_bundestagswahl

Németország felülnézetből - Egy kis választási földrajz
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/03/02/nemetorszag_felulnezetbol_egy_kis_valasztasi_foldrajz

 

 

Válaszd a Hazait!

A bejegyzés trackback címe:

https://bajko-sokoray.blog.hu/api/trackback/id/tr8512536587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.