A mostani parlamenti választás gyakorlatilag nagy meglepetést okozott. Csak nem olyan értelemben, mint azt sokan várták. Hónapokig, ha nem évekig fogjuk majd elemezni a mostani választási kampány, a visszalépések, és az eredmények összefüggéseit. Ebben a bejegyzésben ennek a folyamatnak csupán egy apró lépését teszem most meg. A budapesti egyéni választókerületek eredményeinek felületes vizsgálatával. Elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire működhetett az úgynevezett "taktikai szavazás", illetve, hogy mennyire befolyásolhatta volna a győztes személyét egyes választókerületekben, ha további pártok jelöltjei léptek volna vissza.

Nézzük először akkor a budapesti jelöltekre érkezett szavazatokat, majd három konkrét választókerületet, előzetes becslésekkel együtt.

Az már első ránézésre látszik, hogy – annak ellenére, hogy országosan itt volt a legtöbb visszalépés, a legnagyobb koordináció – itt is volt jó pár releváns jelölt. Az MSZP és a DK Budapesten is felosztották az egyéni körzeteket. A Jobbik országosan minden körzetben állva maradt, így természetesen a 18 budapesti választókerületben is. Az LMP 106 jelöltjéből a fővárosban hármat léptetett vissza, ahogy a Momentum a 95-ből ötöt. A viccpártnak eleve nem sikerült a budapesti választókerületek mindegyikében elindulnia, de végül ők hat körzetben nem voltak jelen. A sort az Együtt zárja, amely Budapesten három jelöltjét hagyta meg április 8-ára. Ezek közül a csepeli mandátumot is szerzett. Így a listán 0,66%-ot elértt párt egy képviselővel azért jelen lesz a következő magyar országgyűlésben.

Így elmondhatjuk, hogy a választást megelőző hónapokban az Együtt által alkalmazott – szinte kényszer – stratégia tulajdonképpen, ha szerény eredménnyel is, de sikeres volt. Már fél évvel a választások előtt nyilvánvalóvá vált a Szigetvári-Juhász páros által vezetett kis párt számára, hogy az általuk szorgalmazott "Új Pólus" nevezetű elképzelésből nem lesz semmi. Hiszen sem az LMP, sem az akkor kibontakozó MoMo nem volt vevő az ötletre. (Nem akartak politikai hullát cipelni. Közben a közélet megújításáról beszélve.) Később a P (mint Párbeszéd) is lelépett, az MSZP-hez hurcolva a közös miniszterelnök-jelöltet is. Így a tandem következetesen az utolsó szalmaszálba kezdett kapaszkodni. A teljes összefogást sürgetve megpróbáltak minél több egyéni jelöltet állítani, hogy később legyen cserealap. Végül 45 jelöltet sikerült. Ezekből is visszaléptettek párat, hogy így forszírozzák az összefogás kérdését, játékban tartva a pártot. Ami végül – ahogy már utaltam rá – korlátozott mértékben, de sikerre vezetett. De azon túl, hogy az egy képviselői hely elég enyhe siker, a jelöltek nagy mértékű hiánya is hozzájárult az Együtt gyenge, egy százalék alatti listás szavazatarányához. Vagyis a megmenekülést szolgáló stratégia is szerepet játszott a párt bedőlésében.

Szóval, a 18 körzetből az utolsó pillanatra kialakult 5 olyan választókerület, ahol nagyobb arányú visszalépésekről beszélhetünk. (Ezekből egyébként négy ellenzéki győzelem született. De ez így önmagában félrevezető, hiszen eleve csak ott volt nagyobb hajlandóság az együttműködésre, ahol ez relevánsnak, hasznosnak mutatkozott.) Míg 4 évvel ezelőtt itt 10 egyéni körzetben győzött a Fidesz-KDNP most úgy tűnt – az előzetes számítások alapján –,  hogy ez megfelezhető.

Végül Budapesten 6 kormánypárti jelöltnek sikerült győznie egyéniben. Szintén 6 MSZP-s mandátum született, a DK-nak 3, az LMP-nek, a Párbeszédnek és az Együttnek pedig 1-1 egyéni helyet sikerült megszereznie. Így elsősorban a "jobb terep viszonyoknak" köszönhetően a fővárosban az ellenzéknek többségbe került. Érdekes azonban – ha megnézzük a bejegyzés végén található választókerületi térképet –, hogy földrajzilag mennyire eltérő képet mutat a város 2002-höz, vagy 2006-hoz képest.

budapesti_egyeni_jeloltek_2018.PNG

Budapesti választókerületek eredményei (egyéni jelöltek)
(Adatok: NVI, valasztas.hu)

A választás estéjén rögtön megkezdődött a bűnbak-keresés. Az MSZP és a DK vezetői mindenkire mutogattak, csak saját felelősségükről feledkeztek meg kissé. Ennek a hibáztató narratívának került rögtön a célkeresztjébe az LMP. Ami azért is érdekes, mert a centrum közelében elhelyezkedő párt szavazóinak jelentős része semmiképp nem szavazott volna MSZP-s vagy DK-s jelöltre. Ez a fenti adatokból is jól látszik. Viszont a másik faktor, amit ezzel kapcsolatban szintén nem hagyhatunk figyelmen kívül, hogy 54 választókerületben, tehát, több mint a körzetek felében a Fidesz-KDNP jelöltjei abszolút többséget szereztek. (Ami ugye nem feltétele a mandátumszerzésnek, de komoly támogatottságról tesz tanúbizonyságot.) Így ezekben a választókerületekben végül teljesen irreleváns, hogy volt-e visszalépés, vagy jelentősebb átszavazás. A Fidesz ezekben a körzetekben ezúttal akkor is nyert volna, ha csupán egy-egy ellenzéki jelölttel találják szembe magukat. 

De térjünk vissza közvetlenül a visszalépés kérdéséhez. Mikor azt látjuk egy választókerületben, hogy egy Jobbikos vagy LMP-s jelölt a mostani választáson kapott 8-10, vagy 6-7 százalékot, az nem azt jelzi, hogy mennyien szavazhattak volna a "legesélyesebb ellenzéki jelöltre", hogy mennyi lehetett volna még a tartalék, hanem azt mutatja, hogy hányan maradtak volna otthon, ha az adott párt jelöltje nem indul. Hiszen – mint már többször utaltam rá – az átszavazás mértéke igen magasnak mondható, tehát, aki ilyen arányok mellett egyéniben is kitartott pártja mellett, az általában erősen elkötelezett, vagy igazi "magszavazónak" tekinthető. (Az ilyen típusú szavazó, ha részt is vesz, valószínűbb, hogy nem szavaz egyéniben másra saját jelöltjén kívül.) 

Ezt a két tényezőt figyelembe véve – hogy a választók nem bábok, és hogy a legtöbb helyen nagy különbséggel nyert a Fidesz – érdemesebb volna a két utódpártnak inkább a saját háza táján sepregetnie. Ahogy ezt olyan szépen mondani szokták...

Nézzük akkor a három konkrét körzetet. 2014-es eredmények az adott választókerületből, "esélyesebbnek mondott jelöltek" és a KOM által rendelt közvélemény-kutatási adatok.

 

Budapest 1. választókerület

(I. és V. kerület, VIII. kerület és IX. kerület egy része)


2014-es listás szavazatok aránya:

  • Fidesz-KDNP 31,4%
  • MSZP-DK-Együtt-PM-MLP 23,8%
  • Jobbik 5,6%
  • LMP 8,1% 

A listás adatokból is látszik, hogy 4 évvel ezelőtt a baloldali ellenzéki összefogás ebben a választókerületben nem volt túl sikeres. Most az MSZP-DK egyesség alapján itt az MSZP-Párbeszéd indított jelöltet. Egészen pontosan az MSZP-P színeiben egy Párbeszédes politikus mérette (volna) meg magát. A helyben zajló visszalépési börzének azonban végül az lett az eredménye, hogy Csárdi Antal LMP-s politikus maradt versenyben Holik István KDNP-s országgyűlési képviselővel szemben. A végleges eredmények alapján Csárdi 48,73%-os támogatottsággal győzött, amivel megszerezte a Lehet Más a politika első egyéni mandátumát. Közel 7%-ot verve Holik Istvánra, egy eddig stabilan "jobboldali" választókerületben. Itt született a fővárosban a második legjobb ellenzéki eredmény.

 

2018-ban eredetileg rajthoz álló (releváns) jelöltek:

Csárdi Antal (LMP)

Fekete-Győr András (Momentum)

Hollik István (Fidesz-KDNP)

Juhász Péter (Együtt)

Losonczy Pál (Jobbik)

Naszályi Márta (MSZP-Párbeszéd)

 

taktikai_bp1.PNG Forrás: taktikaiszavazas.hu 

 

Budapest 1. 

bp1_kom-101-kombik-indirekt-becsles.png

Forrás: KOM, kozosorszagmozgalom.hu
Adatok: Medián

 

 2018-as eredmények az 1-es vk.-ben (egyéni szavazatok): 

Fidesz-KDNP MSZP-P/DK Jobbik LMP Mom. MKKP
41,81% - 6,39% 48,73% - 3,08%

 Részvételi arány: 76,68%.

 

Csárdi győzelme elsősorban két tényezőre vezethető vissza. Először is nem szabad figyelmen kívül hagynunk a a választókerület összetételét. Ez fontos abból a szempontból is, hogy itt sok a "csalódott fideszes szavazó", illetve szocialistákat nem szívesen támogató liberális, szabadelvű, illetve polgári attitűdökkel rendelkező választó.

Ezzel párhuzamosan, nagy volt az - egyéni jelölt tekintetében – átszavazók aránya. De ehhez arra is szükség volt, hogy az adott párt (ebben az esetben az LMP) magas elfogadottsággal, megfelelő integráló erővel rendelkezzen, illetve alacsony legyen az elutasítottsága. Hangsúlyosan ez az a képesség, amit sem a Jobbik, sem a DK jelöltjei nem tudtak felmutatni, vagy legalábbis semmi esetre sem olyan mértékben, mint ahogy azt ők elképzelték.

  

Budapest 10. választókerület

(III. kerület)


2014-es listás szavazatok aránya:

Fidesz-KDNP 25,1%
Összefogás 26,5%
Jobbik 8,8%
LMP 6,1%

Ebben a vk.-ban négy éve is Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke győzött, akkor az "Összefogás" színeiben. Most ezt a választási eredményt ismételte meg az MSZP-P támogatásával, magasabb részvétel mellett. Több mint 10%-ot verve Fideszes ellenfelére. Amihez nem csak nagy arányú átszavazásra volt szükség, de az LMP visszalépésére is. 

2018-ban eredetileg rajthoz álló (releváns) jelöltek:

Dr. Ábrahám Júlia (LMP)

Donáth Anna Júlia (Momentum)

Menczer Erzsébet (Fidesz-KDNP)

Pataki Márton (Együtt)

Szabó Tímea (MSZP-Párbeszéd)

Zsiga-Kárpát Dániel (Jobbik)

 

Az Óbudai választókerület eleve inkább "baloldali". Ezt mutatják a régebbi választási eredmények, illetve a becslések adatai is. A Fideszes Menczer Erzsébetnek többen eredetileg 30% körüli eredményt jósoltak, ebből jó 36% lett. Ebben a választókerületeben szerezte az ellenzéki jelölt Budapesten a harmadik legtöbb szavazatot.

taktikai_bp10.PNG

 Forrás: taktikaiszavazas.hu 

 

Budapest 10.  

bp10_kom-110-kombik-indirekt-becsles-v2.png

Forrás: KOM, kozosorszagmozgalom.hu
Adatok: Medián

 

 2018-as eredmények a 10-es vk.-ben (egyéni szavazatok): 

Fidesz-KDNP MSZP-P/DK Jobbik LMP Mom. MKKP
36,36% 48,15% 10,82% - 3,94% -

 Részvételi arány: 77,48%.

 

Budapest 18. választókerület

(XXII. kerület és a XI. kerület déli része)

 

2014 - Egyéni szavazatok megoszlása:

Közvélemény-kutatás (2018)

2014 - OGy választás

Hajdu Nóra (Együtt)

8

36,9%
(Somfai Á., MSZP-DK-Együtt-PM-MLP)

Molnár Gyula (MSZP-P)

26

Németh Zsolt (Fidesz-KDNP)

42

41,6% (Szabolcs Attila)

Orosz Anna (Momentum)

4

Pitz Dániel (LMP)

9

6,5% (Gecsei Andrea)

Staudt Gábor (Jobbik)

12

12,2%

 (Adatok: Medián, NVI)

A 18-as választókerület eleve érdekesnek ígérkezett. Elsősorban a két nagy párt "új" jelöltjei miatt. A Fidesz nyugdíjazta a volt polgármestert, eddigi képviselőjét Szabolcs Attilát. Helyette az – elsősorban atlantista nézetei miatt – országosan háttérbe szorult Németh Zsoltot, a Külügyi Bizottság elnökét indították. Az MSZP pedig szintén "újoncként" kiküldte a peremvidékre Molnár Gyulát. Elsősorban azért, mert anno Budafokon a szocialistáknak többször is termett babér, mind az országgyűlési, mind az önkormányzati választásokon. (Ami, hát lássuk be, Budán nem olyan gyakori jelenség.) Illetve a másik tényező amiért így adódott, hogy Molnár 8 éven át volt polgármester a szomszédban, Újbudán. A 18-as választókerülethez pedig hozzácsaptak 4 éve egy jókora darabot a XI. kerületből. Így jelenleg Albertfalva, Kelenföld és a Kelen-völgy adja ennek a választókerületnek az egyharmadát. Ami a volt polgármester számára olyan előnyt jelentett, amit érdemes volt figyelembe venni. Biztos, hogy győzelme nagyrészt ennek is köszönhető. 

2018-ban eredetileg rajthoz álló (releváns) jelöltek:

Hajdu Nóra (Együtt)

Molnár Gyula (MSZP-P)

Németh Zsolt (Fidesz-KDNP)

Orosz Anna (Momentum)

Pitz Dániel (LMP)

Staudt Gábor (Jobbik)

A választókerületben indult volna az Együtt alelnöke is, Hajdú Nóra. Aki a párt egyik legtámogatottabb jelöltje volt, viszont már egy körrel előbb visszalépett, így segítve Molnár Győzelmét.

taktikai_bp18.PNG

 Forrás: taktikaiszavazas.hu 

 

Budapest 18.

bp18_kom-118-kombik-indirekt-becsles-2.png

Forrás: KOM, kozosorszagmozgalom.hu
Adatok: Závecz Research

 

Mind az előzetes becslést, mind a KOM által rendelt kutatást figyelembe véve láthatjuk, hogy az LMP és a Momentum szavazói és nagymértékben átszavaztak a szocialisták elnökére. Ahogy kis mértékeben a Jobbik támogatói is.

 2018-as eredmények a 18-as vk.-ben (egyéni szavazatok): 

Fidesz-KDNP MSZP-P/DK Jobbik LMP Mom. MKKP
40,06% 41,45% 9,17% 4,24% 2,83% 2,02%

  Részvételi arány: 78,4%.

 

 

bp_egyeni_valaszatokeruletek2018.PNGForrás: NVI, valasztas.hu 

Konklúzió

Ha összehasonlítjuk azokat a választókerületeket, ahol voltak visszalépések és ahol egyáltalán nem történt ilyen, illetve megvizsgáljuk, hogy az egyéni jelöltek hogyan szerepeltek és a pártok mennyi szavazatot kaptak listán, viszonylag jó képet kaphatunk az átszavazás mértékéről.

Komolyabb visszalépések elsősorban Budapesten voltak. De az "esélyesebb jelölt" koncepciója vidéken is érvényesült. A legtöbb választókerületben markánsan két jelölt között oszlottak meg az ellenzéki szavazatok. A választók 25-75%-os arányban döntöttek, hol az MSZP, hol a Jobbik jelöltje mögé sorakozva fel. 

Budapesten – és néhány nagyobb városban – az ellenzéknek, vidéken pedig a kormánypártoknak sikerült jobban a mozgósítás. Listán a Fidesz-KDNP nem szerzett többséget. Azonban a legtöbb egyéni jelöltjük választókerületében magasan verte a mezőnyt, jellemzően 40%, több mint 50 helyen 50% felett teljesítve. Jelen állás szerint az ellenzék a budapesti 18 egyéni választókerületből 12-őt megnyert. Vidéken viszont a teljes vagy részleges visszalépések, illetve a nagymértékű átszavazások ellenére is alig sikerült néhány mandátumot szereznie az ellenzéki pártoknak.

Összehasonlítva szavazókörönként a listás és egyéni szavazatokat az látszik, hogy a különböző ellenzéki pártok támogatóinak 30-60%-a is átszavazott az esélyesebbnek gondolt jelöltre. Például az LMP esetében ez az arány  jellemzően 50%-os. Területi jellegtől függetlenül. Tehát, akik az LMP országos listájára szavazott, általában fele arányban támogatta a párt egyéni jelöltjét, illetve az erősebbnek gondolt másik ellenzékit. Ez számok tekintetében az jelenti, hogy Budapesten általában 10-15%-ot értek listán, míg azoknak az egyéni körzeteknek az átlaga ahol végül elindultak 8,6%. 

Megnézve a budapesti egyéni jelöltek eredményét láthattuk, hogy a fővárosban magasabb volt az átszavazás és a visszalépések hatékonysága. Elsősorban a város lakosságának összetétele miatt, és azért is, mert urbánus környezetben könnyebb az "erősebb jelölt" kiválasztása. Ezzel párhuzamosan jól láthattuk, hogy az átszavazásnak komoly akadályai vannak. Több ellenzéki párt esetében a szavazók csak korlátozott mértékben voltak hajlandóak átszavazni. Bázisuk jelentős része a régebbi ellenzéki pártokat következetesen elutasítja.

 

Egy következő bejegyzésben – szintén Budapestre koncentrálva – a pártok listás eredményeivel foglalkozom majd.

 

Egy javaslat a magyar választási rendszer módosítására
http://bajko-sokoray.blog.hu/2017/11/20/uj_magyar_valasztasi_rendszer_egy_javaslat

Válaszd a Hazait!

 

A következőkben alapvetően két forrásból gyűjtött választókerületi adatokat hasonlítok össze egymással. Ezekhez jönnek hozzá harmadikként a KOM által rendelt választókerületi kutatásokból az eddig – összesen tervezett 19-ből – elkészült 16 körzet eredményei. Mivel a kireszavazzunk.hu (Iránytű Intézet) és taktikaiszavazas.hu (Sanyó Ádám) becslései kiterjednek mind a 106 választókerületre, így elsősorban ezekkel foglalkozom. A Közös Ország Mozgalom által rendelt – Závecz és Medián – kutatások most inkább felvezetésként szolgálnak majd.

Fontos megjegyezni, hogy mindhárom esetben kicsit mások a szempontok és részben más a módszertan is. De ennek ellenére – ha nem is tudományos megfontolásból – de mindenképpen érdemes végigböngészni a különböző körzetek adatait. Esetleg összehasonlítva a KOM becsléseivel is.

De mielőtt rátérnénk a mostani poszt valódi témájára – az egyéni jelöltekre – nézzük meg, hogy mennyire mérik a közvélemény-kutatók az ellenzéki pártokat országosan. Hogy melyik párt megközelítőleg hány százalékra számíthat a listákat tekintve. Legyen ez a kiindulási alap.

  • MSZP-P 11-18%
  • LMP 8-10%
  • Jobbik 14-18%
  • DK 5-8%
  • Momentum 1-3%
  • Együtt 0-1%

(Adatok: Medián, Publicus, Republikon, Századvég, Závecz) 

 

A Közös Ország Mozgalom által rendelt választókerületi kutatások

MSZP-P LMP Jobbik DK Momen. egyéb
Bp. 1. (I. és V. ker., VIII. és IX. ker. egyes részei) 19,0 14,0 10,0 - 12,0 Egy. 10,0
Bp. 4. (II.ker. és a III. ker. hegyvidéki része)  - 15,2 11,0 24,6 7,5
Bp. 6. (VIII. és IX. kerület)  - 14,0 13,0 17,0 7,0 Egy. 11,0
Bp. 15. (XVIII. kerület)  30,0 14,0 16,0 - 3,0
Bp. 17. (XXI. és XXIII. kerület)  18,0 14,0 20,0 - 3,0 Egy. 12,0
Bp. 18. (XXII. kerület)  26,0 9,0 12,0 - 4,0 Egy. 8,0
Baranya 1. (Pécs)  - 13,0 15,0 - 4,0 függ. 28,0
Borsod-Abaúj-Zemplén 1. (Miskolc)  - 10,0 27,0 18,0 4,0
Csongrád 1. (Szeged)  27,0 9,0 20,0 - 8,0
Fejér 4. (Dunaújváros)  - 6,0 31,0 15,0 3,0 Egy. 4,0
Pest 2. (Budakeszi és Budaörs) - 19,5 17,3 12,4 5,2
Szabolcs-Szatmár-Bereg 1. (Nyíregyháza)  23,0 8,0 21,0 - 4,0 Egy. 4,0
Tolna 1. (Szekszárd) 18,0 15,0 16,0 - 4,0
Vas 1. (Szombathely)  22,0 9,0 18,0 - 5,0 Egy. 6,0
Veszprém 3. (Tapolca, Ajka, Sümeg)  17,0 5,0 33,0 - 2,0


(Adatok: Závecz/Medián, kozosorszagmozgalom.hu)

 

Mielőtt kitérünk tehát mind a 106 körzetre, nem árt néhány kitételt tenni. Mint már utaltam rá, mind a három forrás esetén más a megközelítés. Ennek következtében mindegyiknek meg is van a maga gyengéje. A KOM elsősorban a széleskörű ellenzéki összefogás hatékonyságát kívánja bizonyítani. Az Iránytű – mint Jobbik közeli „intézet” – legfőképp azt tűzte ki célul, hogy minél több körzetben jelezhesse előre a Jobbikos jelölt várható győzelmét, ezzel is bátorítva a szavazókat. Ennek megfelelően a Jobbik jelöltjeit – finoman fogalmazva – eléggé felfelé súlyozták, ahogy ezzel párhuzamosan az LMP eredményét pedig durván lehúzzák. A taktikaiszavazas.hu – ahogy neve is mutatja – az összefogástól függetlenül ösztönzi a választópolgárokat a „legerősebb” ellenzéki jelölt támogatására. A tézisek, célok – akarva, akaratlanul – valamilyen mértékben mind befolyásolják az eredményeket.

A taktikaiszavazas.hu esetén sokkal kevésbé beszélhetünk elfogultságról, mint a készítő informatikus hátterének egyértelmű hatásáról. Nem számol elégé a polgárokkal, más szempontból közelíti meg a kérdést, mint egy társadalomtudós. Az oldal adatai túlságosan a 2014-es választási eredményekre épülnek.

Mindezeken felül azt is figyelembe kell venni, hogy míg a Závecz/Medián kutatások, illetve a taktikaiszavazas.hu közvetlenül az egyéni jelöltekre koncentrál, addig a kireszavazzunk.hu inkább a körzetekben mérhető általános a pártpreferencia adatokat tünteti fel, és csak felsorolja a jelölteket. Ezek alapján lehet aztán kalkulálni. (Nem árt például összeadni az MSZP és a DK támogatottságát, hiszen nincs olyan körzet, ahol egymás ellen indulnának. Én ezt szándékosan nem tettem meg, ha már körzetre vonatkozó pártpreferenciák állnak a rendelkezésünkre...)

 

tsz-ksz_bp_20180320.png

Budapest

A Párbeszéd eredetileg végig szerepelt az adatsorban, de miután eleve csak az egyik becslés kezeli külön a pártot az MSZP-től, – illetve, ezen számok is azt mutatták, hogy a P támogatottsága szinte mérhetetlen – így a vidéki adataikat helyszűke miatt végül nem tüntetem fel. (Két vidéki körzetben értek el két százalékot, egyben négyet, de ezeket is hibahatáron belül. A kireszavazzunk.hu adatait összesítve a párt egyéni körzetekben átlagosan 0,5%-os támogatottsággal rendelkezik. Ez önmagában sok mindent elárul. Budapesten még van a Perbeszéd támogatottságának némi relevanciája, ezért ott – mint feljebb látható – benne hagytam a táblázatban az adataikat.) 

tsz-ksz_b-cs_20180320.pngBács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye,
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye

 

tsz-ksz_f-k_20180320.pngFejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye,
Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye

 

tsz-ksz_n-sz_20180320.pngNógrád megye, Pest megye, Somogy megye,
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

tsz-ksz_t-z_20180320.pngTolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye

 
Láthatjuk, hogy az ellenzék erősen megosztott. Az elmúlt fél évben három, sok szempontból egyenértékű ellenzéki „pólus” állt fel a választásokra. Az MSZP és a Párbeszéd együttműködésben a DK-val (mellettük a Liberálisokkal és a Szolidaritással), az LMP az Új Kezdettel, illetve a Jobbik.

Ennek a három csoportosulásnak – ahogy a támogatottságuk is sok helyen egy sávban mozog, úgy – van esélye az ellenzéki oldalon az egyéni mandátumok megszerzésére.

Érdekes módon az LMP kompatibilitása, integráló ereje a legnagyobb. Ami valószínűleg centrum helyzetére, illetve viszonylag alacsony elutasítottságára vezethető vissza. (Persze, e két tényező között is eleve van összefüggés.) Ezzel magyarázható, hogy az esetek nagy részében akkor is az LMP-s a legesélyesebb jelölt egy-egy körzetben, ha eredetileg a 3-4-5 ellenzéki jelölt indulása esetén nem ő vezetett, csak második, vagy harmadik.

Azt is látnunk kell, hogy az egyéni körzetekben mért és számolt támogatottsági adatok több tekintetben is látványosan alátámasztják az országosan reprezentatív pártpreferenciákra (vagyis listás erőviszonyokra) vonatkozó közvélemény-kutatásokat.

Mind az Együtt, mind a Momentum esetében az egyéni körzetek számai is azt erősítik meg, hogy ezen pártok számára nagyon messze van az 5%-os választási küszöb. Annyiban van különbség csupán közöttük, hogy míg a Momentumnak van lehetősége részt venni választási együttműködésben, – és többek között a viszonylag sok egyéni jelöltjüknek köszönhetően – van politikai értelemben vett cserealapja. Addig az Együtt egy százalékos népszerűségével, és megmaradt 43 jelöltjével – mondhatni – elszigetelődött, reménytelen helyzetbe került.  

A közvélemény-kutatások, becslések alapján kijelenthetjük, hogy egyéni választókerületi győzelemre egyedül a Fidesz-KDNP, az MSZP-P, az LMP, a Jobbik és a DK jelöltjei valamint a két – ellenzék által támogatott – független jelölt lehet képes. (Országosan több mint ezer jelölt indul az esélytelenség teljes nyugalmával.)  

A Republikon Intézet március 19-én közreadott elemzésében az alábbi körzeteket jelöli meg a baloldal, illetve az LMP számára „nyerhető” körzetként.
A választókerületek sorrendje az esély nagyságát fejezi ki, a lista elején azok a körzetek, ahol a legnagyobb az esélye az ellenzéki jelöltnek a győzelemre:

  • Budapest 7. (XIII. kerület)
  • Csongrád 1. (Szeged)
  • Budapest 8. (XIV. kerület)
  • Budapest 11. (IV. kerület)
  • Budapest 5. (VII. kerület)
  • Baranya 1. (Pécs)
  • Budapest 9. (X. kerület)
  • Budapest 10. (III. kerület)
  • Pest 2. (Budakeszi)
  • Baranya 2. (Pécs)
  • Budapest 15. (XVIII. kerület)
  • Budapest 16. (XX. kerület)
  • Budapest 4. (II. kerület)
  • Budapest 6. (VIII. kerület)
  • Budapest 13. (XVI. kerület)
  • Pest 8. (Szigetszentmiklós)
  • Budapest 2. (XI. kerület)
  • Komárom-Esztergom 1. (Tatabánya)
  • Budapest 12. (XV. kerület)
  • Pest 1. (Érd)
  • Budapest 18. (XXII. kerület)
  • Pest 5. (Dunakeszi)
  • Budapest 3. (XII. kerület)
  • Budapest 17. (XXI. kerület)
  • Veszprém 1. (Veszprém)
  • Csongrád 2. (Szeged)
  • Vas 1. (Szombathely)
  • Fejér 1. (Székesfehérvár)
  • Budapest 1. (I.-V. kerület)
  • Békés 1. (Békéscsaba)
  • Tolna 1. (Szekszárd)
  • Somogy 1. (Kaposvár)
  • Budapest 14. (XVII. kerület)
  • Pest 7. (Vecsés)

Ugyan csak ez a Republikon elemzés emel ki néhány választókerületet, amelyekben véleményük szerint a Jobbik jelöltje esélyes. Íme:

  • Heves 2. (Gyöngyös)
  • Heves 3. (Hatvan)
  • Borsod 6. (Tiszaújváros)
  • Jász-Nagykun-Szolnok 4. (Törökszentmiklós)
  • Jász-Nagykun-Szolnok 2. (Jászberény)
  • Pest 12. (Cegléd)
  • Veszprém 3. (Tapolca)

 

Mint már utaltam rá a fenti összehasonlítás tudományos értelemben nem áll túl stabil lábakon. Eleve, mint már kifejtettem, az egyik adatsor egyértelműen a Jobbik jelöltejit "favorizálja", az LMP-t pedig lehúzza. Ehhez még hozzáveszünk egyéb tényezőket, mint pl. a „titkolózó szavazók” egyes helyeken kiemelkedően magas arányát, vagy a választók lehetséges mozgását a következő hetekben, máris árnyaltabb képet kapunk. A fentieket inkább érdekességként, esetleg kiindulópontként érdemes kezelni.

Megkísérelhetjük ezek alapján mérlegelni, hogy esetleg mi magunknak melyik jelöltre érdemes szavaznunk április 8-án. De ezek az adatok önmagukban nem feltétlenül elégségesek ehhez.  Az egyes jelöltek támogatottsága az esetleges visszalépések következtében is változhat. Ilyenkor valószínűleg nagymértékben borul egy-egy választókerület erősorrendje is.

És azt is érdemes figyelembe venni, hogy a KOM által rendelt, már elkészült tizenhat kutatás nem éppen az egyesület álláspontját – „az összefogást mindenhol, mindenáron” koncepciót – látszik alátámasztani. Nem biztos, hogy minden választókerületben megfelelő megoldás a teljes koordináció. Itt van például a „Jobbik-probléma”, amiről sokan szeretnek megfeledkezni. De attól még létezik. Erre most nem térnék ki részletesen, de a lényeg, hogy érdemes azon elgondolkodni, hogy a Jobbik jelöltjeinek visszalépése esetén a szavazóik nem biztos, hogy oda állnának majd, mint ahová azt sokan gondolják. Ahogy ez más pártok vonatkozásában is igaz lehet. Hiszen az emberek nem bábok. Nem lehet őket csak úgy rángatni.

 

A Závecz és a Medián becslései

 

 

A témához kapcsolódó előző bejegyzéseim:

Jelöltállítási és egyéb statisztikák (2018)

http://bajko-sokoray.blog.hu/2018/03/11/jeloltallitasi_es_egyeb_statisztikak

Jelöltállítás 2018
http://bajko-sokoray.blog.hu/2018/03/06/jeloltallitas_556  

 

 

A 2018-as magyar országgyűlési választásokra összesen 105 jelölő szervezet vetette nyilvántartásba magát a Nemzeti Választási Irodánál (NVI). Ezek közül 30 párt nem állított jelöltet. Hét szervezet pedig csak egy jelöltet tudott egyáltalán bejelenteni. valasztas2018.jpgAkik közül végül csak 4 lesz rajta a szavazólapon. A többiek vagy el lettek utasítva, vagy visszaléptek. Nyolc olyan párt volt − a már említetteken túl −, amely nem tudott 5 jelöltnél többet bejelenteni sem. Öten voltak olyanok, amelyek elérték vagy legalább megközelítették a 10 jelöltet. Ezeken felül még 11 formáció jelentette be 27-nél kevesebb − de 10-nél több − jelölt indulását. Mindez az jelenti, hogy a jelölteket állítani tudó 75 párból végül 31-nek eleve nem volt esélye sem országos listát állítani. Százötből akkor maradt negyvennégy. De ne ugorjunk rögtön a végére.

A jelöltállítás üteméről, a pártok versenyéről − az idő függvényében − már írtam néhány napja egy bejegyzést, most nézzük ennek végeredményét, vagy inkább az előzetes eredményeket. Nagy hangsúllyal a kisebb pártok "teljesítményére". Összegyűjtöttem a nemrég lezárult jelöltállítás számait, egyéni és listás adatait,  illetve a választás legfontosabb, érdekesebb statisztikáit.

Nézzük először a jelölő szervezetek listáját. Azon túl, hogy melyik közepes és nagyobb párt végül hány jelöltet tudott állítani, érdemes itt is nagyobb figyelmet fordítani a "kisebb pártok" adataira. Különösen a "bejelentett" illetve később "nyilvántartásba vett" jelöltek száma közötti differencia az érdekes.

Összesen (Bejelentve) Indulhat (Nyilvánt.-ba véve) Nem indulhat* Visszautasítási arány
Fidesz-KDNP 106 106 - 0,0%
Jobbik 106 106 - 0,0%
LMP 106 106 - 0,0%
MSZP-P 58 58 - 0,0%
DK 46 46 - 0,0%
Momentum 99 95 4 4,1%
Családok Pártja (CSP) 78 66 12 15,4%
ÖSSZEFOGÁS PÁRT 88 65 23 26,1%
Magyarországi Cigánypárt 82 60 22 26,8%
MIÉP 61 58 3 4,9%
Munkáspárt 71 57 14 19,7%
KÖSSZ 90 53 37 41,1%
HAJRÁ MAGYARORSZÁG! 77 52 25 32,5%
EGYÜTT 51 44 7 13,7%
SZEM (Szegény Emberek) 58 44 14 24,1%
REND PÁRT 73 43 30 41,1%
KÖZÖS NEVEZŐ 93 42 51 54,8%
MEDETE 76 40 36 47,3%
IRÁNYTŰ 87 39 48 55,1%
MKKP 50 39 11 22,0%
SEM 67 38 29 43,3%
EU.ROM 74 36 38 51,3%
Tenni Akarás Mozgalom 58 28 30 51,7%
NET PÁRT 82 27 56 68,3%
FKGP 32 26 6 17,7%
MISZEP 45 24 21 87,5%
A HAZA PÁRTJA 38 23 15 39,5%
EMMO (Elégedett Mo.-ért) 53 23 30 56,6%
NEMZET ÉS BÉKE 54 22 32 59,2%
ÉRTÜNK ÉRTETEK 49 19 30 61,2%
IMA ("A MI PÁRTUNK") 45 18 17 37,7%
LENDÜLETTEL 47 17 30 63,8%
Haladó Magyaro.-ért Párt 41 16 25 61,0%
JÓ ÚT MPP 27 14 13 48,1%
ORIGÓ PÁRT 38 14 24 63,1%
DEMOKRATA PÁRT 37 12 25 67,5%
SZEGÉNYEKÉRT PÁRT 70 12 58 82,9%
Egyenlőség Roma Párt 32 10 22 68,7%
HAZA MINDENKIÉ 43 10 33 76,7%
MOMA 15 9 6 40,0%
HHP 31 8 23 74,1%
KEDN 45 7 38 84,4%
Elégedetlenek Pártja (EP) 33 5 28 84,9%
JMP 28 2 26 92,8%
EMKHHP 29 0 29 100,0%


* Nyilvántartásba vétel elutasítva vagy visszalépett / visszavonva

 (Adatok: saját gyűjtés, valasztas.hu)

A fenti táblázatban láthattuk tehát azon pártok mennyi egyéni jelölttel rendelkeznek, amelyek esetében egyáltalán matematikailag elképzelhető volt, hogy országos listát tudnak állítani. Ezek alapján már nagyjából az is látszik, hogy melyiknek lesz országos listája. (Jelenleg 22 országos lista van nyilvántartásban. Nem mind jogerős.)

Az országos lista állításához két feltételt kell teljesíteni: szükség van 27 egyéni jelöltre, és ezeknek legalább 9 megyében és Budapesten kell megoszlani. Tehát minden listával rendelkező pártnak elméleti szinten az ország felében rendelkeznie kell egyéni képviselőjelöltekkel.

Nemrég az NVI 52 szervezet országos listájának sorrendjéről döntött, sorsolással. Ezekből 13 nemzetiségi lista. Ami azt jelenti, hogy 39 párt jelentett be listát. Többen már eleve az esélytelenség nyugalmával. Az FKGP például ha állított is volna több mint 27 jelöltet, Budapesten akkor sem sikerült volna egyet sem összehozni. Ami azt jelenti, hogy az egyik törvényi feltételnek sem sikerült megfelelni. A legtöbb esetben persze alapból inkább a jelöltek számával volt probléma. De például az Összefogás Párt esetében az Országos Választási Bizottság a párt országos listáját annak ellenére nem vette nyilvántartásba, hogy bőven "megvolt" a szükséges számú jelölt. Méghozzá azért, mert a párt valószínűsíthetően több törvénysértést is elkövetett az ajánlások "gyűjtése" során.

Amennyiben valamelyik rendőrségi nyomozás nem vonja maga után jelöltek − nagyobb számú − visszalépését, vagy legalábbis ezek nem befolyásolják egyik szervezet országos listáját sem, akkor várhatóan 22 országos lista szerepel majd a szavazólapon. Ahogy a másikon pedig 20-30 jelölt, lakhelytől függően.

 

Választókerületi esélylatolgatás...
(stabil bal / balra billenő / stabil jobb / jobbra billenő)

 

Nők aránya a releváns pártok egyéni jelöltjeinek körében

Miután túl sok adat nem áll a rendelkezésünkre, viszont a különböző jelöltek nemét nem nehéz összeírni, így megnéztem a jelentősebb pártok esetén mennyi a nő az egyéni jelöltek körében. (A listás jelöltekre azért nem fordítottam most figyelmet, mert ott az erőviszonyok és egyéb tényezők miatt kiszámíthatatlan hány jelölt kerül be, s hogy ezekből mennyi lesz nő.)

A női egyéni képviselőjelöltek száma:

Fidesz-KDNP 6, Jobbik 8, MSZP-P 11, DK 13, LMP 18.

Persze, ha a listavezetőket nézzük, még egyértelműbb a kép, egy női listavezető vagy miniszterelnök-jelölt van. (Szél Bernadett)

 

És akkor nézzünk még néhány adatot:

  • Most április 8-án tartjuk a 8. többpárti országgyűlési választásokat.
  • Országgyűlési Egyéni Választókerületek (OEVK) száma: 106
  • Az országos listáról kiosztható mandátumok száma: 93
    (Annak függvényében, hogy esetleg melyik nemzetiségi lista nyer kedvezményes mandátumot.)
  • Parlament létszáma: 199
  • Egyéni országgyűlési képviselőjelöltek száma (országosan): 1.719
    (Bármilyen meglepő, négy éve „csak” 1.706 egyéni jelölt volt összesen.
    De a mostani adat még kismértékben változhat, nem minden döntés jogerős.)
  • Eredetileg indulási szándékukat bejelentő jelöltek száma: 3.009
    (Ha ezekkel az előzetes adatokkal számolunk, az azt jelentené, hogy a bejelentett jelöltek 44% százalékát nem vették nyilvántartásba a választási bizottságok! Ez egy igen magas arány.)
  • Független jelöltek száma: 45
  • A választástól már visszalépett 3 független jelölt, valamint összesen negyven párt 62 egyéni jelöltje.
  • Egy választókerületre átlagosan 16,2 jelölt jut.
  • Várhatóan 22 országos lista lesz a szavazólapon. (Még nem mindegyik jogerős.)
  • Szavazókörök száma: 10.286 + 117 (külképviseletek)
  • Több mint 57 ezren jelezték, hogy nemzetiségi listára szavaznának.
  • Több mint 360.000 határon túli magyar állampolgár regisztrálta magát a 2018-as országgyűlési választásokra. (A határidő március 24-én jár le.)
  • Közel 30 ezer külföldön élő, de magyar lakcímmel rendelkező állampolgár jelezte szavazási szándékát valamelyik külképviseletre vonatkozóan.
  • Magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár: 7.938.421 (2018.03.11.)
  • Magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok száma: 360.381 (Ők csak pártlistára szavazhatnak, egyéni jelöltre nem.)  
  • A névjegyzékben összesen 8.298.802 választópolgár szerepel.

És négy hét múlva választások lesznek.


A témához kapcsolódó előző bejegyzésem:

Jelöltállítás 2018
http://bajko-sokoray.blog.hu/2018/03/06/jeloltallitas_556