Az este elolvastam az alábbi blogbejegyzést. (Link a bejegyzés alján.) 
Aztán az eredeti írást, amire reflektálva az készült. (Szintén lent.) 

A történet alapja annyi, hogy Allan Boyko, a Budapest Times vezető újságírója hazatér Kanadába, és előtte még odatesz nekünk egy kicsit, olyan tükör szerűen... Ezen felbátorodva pedig a Határátkelő blogere is szösszen egyet.

magyar_címer_125.jpgSzerettem volna, szeretnék szinte mindenre rácáfolni amit leírtak. De nagyon nehezen megy. Persze vannak mindkettőben dolgok, apróságok, amivel lehet vitatkozni, van, ami egyáltalán nem állja meg a helyét… És persze rögtön dacolt, hangos lett bennem a hazafi. De azért mégis fájóan igaz sok minden a leírtakból. A nagy része. 

Kicsit olyan ez mint amikor egy bank csődjéről beszélünk. Az is lehet, hogy nincs semmi gond. (Már ha, egy a banknál van ilyen.) De amint kimondjuk, lehet, hogy megvan a gond, mert a bankbetétesek megrohamozzák a fiókokat, kiveszik a megtakarításiakat, hogy nekik még jusson pénz… És kész a baj, kész az összeomlás.

De visszatérve Hazánkra: nyilvánvaló, hogy baj van nálunk. Az emberek fásultak, közönyösek, hatalmas a bürokrácia, egymást tapossuk. Senkit nem érdekel igazán a munkája, vagy hogy a másikkal mi van, mi lesz. Sokan egyik napról a másikra élünk.  Vendégszerető, álmodozó, nagyravágyó, alkotó nemzetből, rideg és nem törődöm nemzet lettünk… Hitehagyott nemzet. 

Persze, nem tegnap kezdődött. És nem is három éve. Még talán az sem igaz, hogy csak, vagy elsősorban a kommunizmus, vagy a Kádár-rendszer a hibás… (Még ha általában a probléma megoldásához fontos is, hogy elemezzük annak gyökerét… Talán most mégsem megyek vissza Trianonig. Most nem ez a lényeg. Előre kell nézni.)

Baj van. Velünk is. És vagy kezünkbe vesszük a sorsunkat, vagy nem lesz visszaút. Ne hazudjunk tovább magunknak. Gyökeres változásokra van szükség! A társadalom tetejétől az aljáig, vagy fordítva. Nézőpont kérdése. Fontos, hogy a többség hagy-e bennünket változtatni!? (Vagy írhatnám azt is – elnézést érte –: kérdés, hogy az „öregek” hagynak-e minket, fiatalokat változtatni?! Vagy minden marad a régiben…)

Én mindennél jobban szeretem ezt az országot. Saját nemzetemet. (Melynek szerves része saját kis családom.)  Így nagyon fáj a felismerés. Amely persze nem tegnap este csapot belém, mint valami villám, a vihar közepén…

Hiszen akkor nem foglalkoznék politikával már hosszú évek óta. Nem írnék, nem beszélnék, nem demonstrálnék, nem cselekednék nap mint nap…

Csak így leírva, összesítve, mégis durva ezeket elolvasni.

Az eredeti írásban található tömör hasonlat valahogy fájóan találó: a „miért ne csinálhatnám meg?" és az „úgysem csinálhatom meg" párhuzama. Nálunk ugye, az utóbbi a jellemző... 

Kegyetlen dolog belegondolni, hogy ha nem cselekszünk közösen, ha nem változtatunk, a gyerekeink – a fiam és a kislányom – is így fognak felnőni, ezen hazugságok közepette, ebben a közönyben fognak élni?! Nem jó ez így. Nagyon nem. Hát, ébresztő!

 

Bejegyzés a határátkelő.blog.hu-ról:
http://hataratkelo.blog.hu/2013/10/12/milyennek_latjak_a_kulfoldiek_magyarorszagot 

Allan Boyko írása:
http://hvg.hu/velemeny/20131008_Sosem_hianyoznek_ha_nem_mennek_el 

 

Válaszd a Hazait!

A bejegyzés trackback címe:

https://bajko-sokoray.blog.hu/api/trackback/id/tr275567479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása