Antonis Samaras görög kormányfő látogatásával összefüggésben Angela Merkel német kancellár állást foglalt Görögország Euró-zónában maradása mellett. Ezzel párhuzamosan kérte a reform és megtakarító intézkedések végrehajtását. Görögországtól azt várja, a szavakat tettek kövessék.

Merkel támogatja az új görög kormány erőfeszítéseit: „Mindig azt mondtam az Euró-válságot nem lehet egy csapásra, csak lépésről lépésre lehet megoldani.”

A görög kormányfő világossá tette, országának esélyekre van szüksége a növekedéséhez. Kijelentette, véleménye szerint a „Trojka” (EU/EKB/IMF) pozitívan fogja megítélni reform erőfeszítéseket.

Kifejezte azon reményét is, hogy országának csak 2016-ra kell majd teljesítenie a 3%-os EU-hiánycélt – két évvel később, mint azt a hitelezők előírták.

A kancellárasszony biztosította görög partnerét, hogy német részről biztosan nem hoznak majd elhamarkodott döntéseket. Megvárják a következő hónapban megjelenő „Trojka-jelentést”.

A görög kormányfő első külföldi útjára azért utazott Berlinbe, hogy több időt kérjen a megszorító intézkedések végrehajtásához válságtól sújtott hazája számára. A látogatása után Samaras Párizsba utazik, ahol szombaton François Hollande francia államfővel találkozik.

Miután csütörtökön a német kancellár és a francia államfő munkamegbeszélésen találkozott Berlinben, melyen felszólították a görög kormányt, ragaszkodjon a reformok folytatásához.

Válaszd a Hazait!

A bejegyzés trackback címe:

https://bajko-sokoray.blog.hu/api/trackback/id/tr664730384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása